Feszültség fogott el a ma esti tévéfelvétel egy pontján. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ez érzékelhető lesz a képernyőn. De akár igen, akár nem, korholom magam érte. Mert nem elég, hogy korlátoz a természetesen más célokat követő riporter és az enyémétől eltérő értékrendet képviselő beszélgetőtárs, továbbá a műsor dramaturgiája, még saját gyengeségemmel is szűkítem a lehetőségeimet!
Jobb híján pótcselekvésbe kezdek. Kasszát csinálok.
Azt hiszem, sikerült bemutatnom, hogy a nemzetgazdasági miniszter legújabb kiigazítási programját a bal- és a jobboldali sajtó is szkeptikusan, sőt a Fideszhez közel álló Heti Válasz kifejezett ingerültséggel fogadta. Ez – vontam le e következtetetést – szerintem, azt jelzi, hogy a jobboldal egy része is kezd elégedetlen lenni Matolcsy György teljesítményével. Ráadásul – fejtegettem –, a konzervatív Mellár Tamás közgazdász már egy éve leírta: a kormány gazdaságpolitikája kezdettől fogva elhibázott. A műsorvezetővel vitába keveredve igyekeztem kifejteni, hogy nem csak a megelőző nyolc év kormányzása, hanem már az Orbán-kabinet hibás döntései is okolhatók azért, hogy nem sikerül növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot. Egy másik szóváltásban kötöttem az ebet a karóhoz: ez a mostani program is csupán a nagytőke érdekeit veszi figyelembe; mindent annak rendel alá, hogy a Fidesz környezetében lévő cégek hozzájuthassanak az uniós fejlesztési forrásokhoz, ezzel szemben tovább sarcolják a lakosság már amúgy is kivérzett nagy tömegeit.
Mindezeket talán a szereplésem eredményei közé sorolhatom. Engem persze a hiányok nyugtalanítanak. Például egyáltalán nem mutattam rá, hogy egy hónappal ezelőtt, a parlamenti évadnyitóban Orbán Viktor gyakorlatilag nem érintette azokat a társadalmi feszültségeket, amelyek egyre nagyobb tömegek körében tapasztalhatók, s amelyeket csak kapkodva, tüneti, sőt látszat kezeléssel enyhít úgy-ahogy a kormány. A miniszterelnöknek az sem szokása, hogy elemezze a hazai gazdaság válságjelenségeit, pedig ezeket – a most ismertetett kiigazító csomag is bizonyság rá – egyre kevésbé lehet a szőnyeg alá söpörni. Szóba kellett volna hoznom azt is, hogy a nagy fogadkozások ellenére sem csökken érdemben az ország adósságállománya, s hogy ennek egyik oka: a kormány, presztízsből, az IMF alacsonyabb kamatozású kölcsönei helyett, drágább hitelekkel finanszírozza a kiadásokat. Nem beszéltem arról sem, hogy amikor egy-egy kiemelt cégcsoportot támogatnak a közösből, lényegében a versenyt korlátozzák, s ezzel egyenlőtlen feltételeket teremtenek a vállalkozások többsége számára. Annak is hangot kellett volna adnom, hogy mennyire ellentétes az ország hosszú távú érdekeivel az a magatartás, amely az oktatástól egyre több pénzt von el, amire újabb bizonyság, a pedagógusok béremelésének elhalasztása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése