Ne szúrd ki a kisgömböcöt!

Azt mondja Bolgár György október 25-ei műsorában a békemenetes, tehát kormánypárti telefonáló, hogy így a multik, meg úgy a multik, így az IMF, meg úgy az IMF.
       

Ez már tényleg a vég! Ha a Megbeszéljük… című műsorban rendszeresen megszólaló értelmes ember azt mondja, hogy azért menetelt, mert Orbán Viktor kormánya felrúgta azoknak a multiknak a status quo-ját, amelyek még a válságokból is hasznot akarnak húzni, s ennek érdekében saját volt alkalmazottaikat nemzetközi szervezetekbe és kormányokba juttatják, akkor tényleg nehéz lesz nekünk a világban. Nem mintha nem lenne az állításokban bizonyos részigazság, de ha általános lesz ez az összeesküvés elméletekben gyökerező, a realitásoktól elrugaszkodó szemlélet, egyszerűen alkalmatlanná válunk az ésszerű kompromisszumokra.

Tetszik, nem tetszik, az energiaellátás, a telekommunikáció, a pénzügyi és más szolgáltatások hálózatának döntő részével, az ipar meghatározó bázisaival, a média legbefolyásosabb eszközeivel, a legnagyobb üzletláncokkal ma már nálunk is a multik rendelkeznek. Ez akkor dőlt el, amikor egy adott világhelyzetben a szocializmusnak nevezett államkapitalista oldalról az úgymond szabad versenyes kapitalizmus térfelére sodródott Magyarország. Persze, váratlanul és felkészületlenül. Ennek következtében a multik tényleg ránk zúdultak, s hirtelen szembe találtuk magunkat a szabad versenyes – nagyon is korlátozottan szabad versenyes – formáció előnyeivel, meg hátrányaival.

Ami az előnyöket illeti: nagyságrendekkel bővült az áruk és szolgáltatások választéka, bár a minőséget már kezdetben sem tudta mindenki megfizetni. Azt is a multik járták ki – mert ez felelt meg az érdekeiknek –, hogy megszűnjenek az utazási korlátozások, átjárhatókká váljanak a határok, szabadon lehessen munkát vállalni és árut szállítani szinte egész Európában, a diákok igen jelentős hányada jusson el külföldi egyetemekre, s hogy ha polgári jogaink csorbulását tapasztaljuk idehaza, akkor európai szervezetekhez is fordulhassunk…

Gondolom, ezekről az előnyökről a békemenetesek többsége sem akar lemondani. Pedig egy lényegében önellátó, önmagát vasfüggöny mögé záró – multik, IMF és Európai Unió nélküli – Magyarországon ezektől el kellene búcsúzni. Aki Európa és a világ e tényezőitől mentes életet képzel el, annak előbb azt kellene végiggondolnia, marad-e egyáltalán ruha rajta, marad-e a házából és a lakásában valami, ha hirtelen mindent ki kellene emelni belőle, aminek forrása nem hazai. Beleértve a banki kölcsönt is, amiből mindezt megvásárolta. Aztán a kényelmes autóról, az internetről se feledkezzünk meg! Mert a mai világban ezek is a multikhoz kötődnek. És még mennyi minden...

Kétségtelen, hogy ez hátrány is. A váltás – a számos előny mellett – kiszolgáltatottá is tett bennünket. Pontosabban másként és más területen tett kiszolgáltatottá, mint amihez addig szoktunk, mint ami ellen addig berzenkedtünk, sőt ’56-ban fegyveres szabadságharcot indítottunk. Ráadásul az új világ a helyzeti előnnyel induló multiknak kedvezett, és hirtelen meg kellett tapasztalnunk, milyen az, amikor valósággá válik az addig csak felületesen megismert, ma már ostoba módra teljesen figyelmen kívül hagyott Marxból a nagy hal, felfalja a kishalat példázat. Ráadásul nekünk még Marxra sem lenne szükségünk ehhez. Elég lenne belegondolnunk a kisgömböc történetébe. Ez ugyanis részben arról szól, hogy ha valami képes a növekedésre, az gyorsuló iramban szippant és gyűr magába mindent, ami a környezetében megjelenik.

Ja, mi sohasem gondoltuk, hogy Marx tanítása, meg a kisgömböc meséje valójában rólunk szól? Bizony, ez elég nagy hiba! De ha már így történt, legalább most emberelnénk meg magunkat!

Ha már a gömböc belsejében (a kapitalizmusban, az Európai Unióban) gurulunk, a józan ész is azt diktálja, hogy ott minél kényelmesebben igyekezzünk elhelyezkedni. Például úgy, hogy nem hagyjuk a mélyszegénységbe csúszni azokat, akik hátrányos körülmények közé születtek, vagy akik egészségügyi és számtalan más ok miatt nem képesek helyt állni a könyörtelen versenyben. Mert az is egy opció, ha a kihívásokhoz való alkalmazkodást a közösség egészének összefogása segíti elő. A másik véglet pedig az, amiért most kardoskodunk, hogy kiszúrjuk a gömböc oldalát, s ezzel vele együtt magunkat is felrobbantjuk. Persze a két lehetőség között van harmadik is: a fészkelődésünket, az izgágáskodásunkat megunó, az ön- és közveszélyességünktől megrémülő, a velünk kénytelen-kelletlen a gömböc védettebb belsejébe szorult társaink esetleg kidobnak bennünket a vad világba. Ha ez következne be, a számunkra akkor eljövő kőkorszakban, már csupán egymással veszekedhetünk majd, miközben élvezzük az önellátás gyönyöreit.

Szóval ezeket kellene végiggondolni józan ésszel, Tisztelt Forrófejű Honfitársaim és Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

MÉDIA: A tévéfelvétel kasszája

Feszültség fogott el a ma esti tévéfelvétel egy pontján. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ez érzékelhető lesz a képernyőn. De akár igen, akár nem, korholom magam érte. Mert nem elég, hogy korlátoz a természetesen más célokat követő riporter és az enyémétől eltérő értékrendet képviselő beszélgetőtárs, továbbá a műsor dramaturgiája, még saját gyengeségemmel is szűkítem a lehetőségeimet!

Jobb híján pótcselekvésbe kezdek. Kasszát csinálok.

Azt hiszem, sikerült bemutatnom, hogy a nemzetgazdasági miniszter legújabb kiigazítási programját a bal- és a jobboldali sajtó is szkeptikusan, sőt a Fideszhez közel álló Heti Válasz kifejezett ingerültséggel fogadta. Ez – vontam le e következtetetést – szerintem, azt jelzi, hogy a jobboldal egy része is kezd elégedetlen lenni Matolcsy György teljesítményével. Ráadásul – fejtegettem –, a konzervatív Mellár Tamás közgazdász már egy éve leírta: a kormány gazdaságpolitikája kezdettől fogva elhibázott. A műsorvezetővel vitába keveredve igyekeztem kifejteni, hogy nem csak a megelőző nyolc év kormányzása, hanem már az Orbán-kabinet hibás döntései is okolhatók azért, hogy nem sikerül növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot. Egy másik szóváltásban kötöttem az ebet a karóhoz: ez a mostani program is csupán a nagytőke érdekeit veszi figyelembe; mindent annak rendel alá, hogy a Fidesz környezetében lévő cégek hozzájuthassanak az uniós fejlesztési forrásokhoz, ezzel szemben tovább sarcolják a lakosság már amúgy is kivérzett nagy tömegeit.

Mindezeket talán a szereplésem eredményei közé sorolhatom. Engem persze a hiányok nyugtalanítanak. Például egyáltalán nem mutattam rá, hogy egy hónappal ezelőtt, a parlamenti évadnyitóban Orbán Viktor gyakorlatilag nem érintette azokat a társadalmi feszültségeket, amelyek egyre nagyobb tömegek körében tapasztalhatók, s amelyeket csak kapkodva, tüneti, sőt látszat kezeléssel enyhít úgy-ahogy a kormány. A miniszterelnöknek az sem szokása, hogy elemezze a hazai gazdaság válságjelenségeit, pedig ezeket – a most ismertetett kiigazító csomag is bizonyság rá – egyre kevésbé lehet a szőnyeg alá söpörni. Szóba kellett volna hoznom azt is, hogy a nagy fogadkozások ellenére sem csökken érdemben az ország adósságállománya, s hogy ennek egyik oka: a kormány, presztízsből, az IMF alacsonyabb kamatozású kölcsönei helyett, drágább hitelekkel finanszírozza a kiadásokat. Nem beszéltem arról sem, hogy amikor egy-egy kiemelt cégcsoportot támogatnak a közösből, lényegében a versenyt korlátozzák, s ezzel egyenlőtlen feltételeket teremtenek a vállalkozások többsége számára. Annak is hangot kellett volna adnom, hogy mennyire ellentétes az ország hosszú távú érdekeivel az a magatartás, amely az oktatástól egyre több pénzt von el, amire újabb bizonyság, a pedagógusok béremelésének elhalasztása.

No, jó, abbahagyom. Belátom, hogy ha mindezt tényleg elmondtam volna, csak az én monológomból állt volna az amúgy háromszereplős beszélgetés.

AGIT-PROP: Ingatlanadó – igen

Nem engedünk az IMF-nek! Ingatlanadó. Nem. – ötlik szemembe az egyik napilap utolsó oldalán a kormány hirdetése.

Ezek szerint egy megszorítással azért mégiscsak kevesebb lesz – lélegezhetnék fel, ha nem olvastam volna például a budapesti IX. kerületi önkormányzat Ferencváros című lapjában már az év elején a képviselőtestületnek azt a határozatát, amely építményadót vet ki minden olyan lakástulajdonosra, aki nem lakik életvitelszerűen a lakásban, azaz amiként a közlemény fogalmaz: nem oda jár haza aludni.

Változatos elnevezésű ingatlanadókat a jórészt fideszes irányítású kerületi önkormányzatok szinte mindegyike kivet már Budapesten. Enyhén szólva is kétlem, hogy ezzel az IMF-nek tettek volna engedményeket. De ha már megtették, amit tettek, legalább szóltak volna erről saját pártelnök-kormányfőjüknek. Csak hogy ne költse álságos hirdetésekre annak a pénznek egy részét, amit egyre követhetetlenebb módon újabb és újabb sarcok kivetésével gyűjtenek be.

MACSKAKÖRÖM: Harcban az Európai Unióval

Tévúton a külpolitikánk/1 

Magyarország világban való elszigetelődésének mozzanatait vázolja fel Tévúton című cikkében Banai Károly, Hajdú András, Sz. Bíró Zoltán, Varga Imre. A MACSKAKÖRÖM rovatban naponként idézek egy-egy fontos bekezdést. Az utolsó részben megadom a forráslinket is.

>>Az EU-elnökséget sem sikerült felhasználni az unió mögötti társadalmi támogatás növelésére, sőt ennek következtében nem sikerült bővíteni a magyar külpolitika mozgásterét sem. Állandó harcban állunk a multinacionális cégekkel és bankokkal, „kipateroljuk” az IMF-et és értelmezési vitába keveredünk a velencei bizottsággal. Emiatt aztán nem kapunk beleszólási lehetőséget – sőt megszólalási alkalmat is csak ritkán – jelentős európai külpolitikai döntés-előkészítő műhelyekben, véleményünkre nem vagy alig kíváncsiak.

Magyarország feltartóztathatatlanul sodródik egy másodosztályú európai uniós tagság felé. Történik mindez akkor, amikor az országnak létfontosságú szüksége lenne külső forrásokra, beruházásokra, európai uniós támogatásra, általában véve gazdasági fejlődésre és modernizációra. Akkor, amikor célegyenesbe fordul például az Európai Unió 2014–2020-as pénzügyi keretének tárgyalása, vagy amikor Barroso bizottsági elnök meggondolásra és tárgyalásra ajánlja a nemzetállamok európai föderációját célul kitűző javaslatát. Az Európai Unió jövőjéről és az európai válságkezelés mikéntjéről szóló gondolkodás a magyar diplomácia aktív közreműködése nélkül zajlik.<<

„Ne törekedjenek túlzottan magyaros ajándékokkal kedveskedni – mondta

a holland testvériskola osztályfőnöke magyar kollégájának. – Nálunk most

általános viszolygást kelt minden, ami magyar.” (Bächer Iván nyomán)