MACSKAKÖRÖM: Harcban az Európai Unióval

Tévúton a külpolitikánk/1 

Magyarország világban való elszigetelődésének mozzanatait vázolja fel Tévúton című cikkében Banai Károly, Hajdú András, Sz. Bíró Zoltán, Varga Imre. A MACSKAKÖRÖM rovatban naponként idézek egy-egy fontos bekezdést. Az utolsó részben megadom a forráslinket is.

>>Az EU-elnökséget sem sikerült felhasználni az unió mögötti társadalmi támogatás növelésére, sőt ennek következtében nem sikerült bővíteni a magyar külpolitika mozgásterét sem. Állandó harcban állunk a multinacionális cégekkel és bankokkal, „kipateroljuk” az IMF-et és értelmezési vitába keveredünk a velencei bizottsággal. Emiatt aztán nem kapunk beleszólási lehetőséget – sőt megszólalási alkalmat is csak ritkán – jelentős európai külpolitikai döntés-előkészítő műhelyekben, véleményünkre nem vagy alig kíváncsiak.

Magyarország feltartóztathatatlanul sodródik egy másodosztályú európai uniós tagság felé. Történik mindez akkor, amikor az országnak létfontosságú szüksége lenne külső forrásokra, beruházásokra, európai uniós támogatásra, általában véve gazdasági fejlődésre és modernizációra. Akkor, amikor célegyenesbe fordul például az Európai Unió 2014–2020-as pénzügyi keretének tárgyalása, vagy amikor Barroso bizottsági elnök meggondolásra és tárgyalásra ajánlja a nemzetállamok európai föderációját célul kitűző javaslatát. Az Európai Unió jövőjéről és az európai válságkezelés mikéntjéről szóló gondolkodás a magyar diplomácia aktív közreműködése nélkül zajlik.<<

„Ne törekedjenek túlzottan magyaros ajándékokkal kedveskedni – mondta

a holland testvériskola osztályfőnöke magyar kollégájának. – Nálunk most

általános viszolygást kelt minden, ami magyar.” (Bächer Iván nyomán)

ALULNÉZET: Hiénák a társasházban

„Mindössze néhány emberre van szükség, akik öt-tíz tulajdonos  meghatalmazását összegyűjtik, s a nevükben szavazva bármikor átvehetik a teljes ellenőrzést a társasház, s az önök által befizetett pénzek fölött.”

Részlet egy társasházi
számvizsgáló bizottsági elnök leveléből

Tisztelt Tulajdonostársak!

 A közgyűlésen olyan atrocitások értek, amelyek miatt lemondtam számvizsgáló bizottsági elnöki tisztségemről, amit mindössze két hónapja töltök be. Néhány külső személy egyszerre több tulajdonostól is meghatalmazást gyűjtött be, s ily módon hozzászólási jogot nyerve és sértegetve, gyakorlatilag szétverte a közgyűlést. (…) A lemondásom ellenére megtettem a szükséges intézkedéseket a társasház további működtetése érdekében, bár a 2004-es keltezésű, az azóta keletkezett jogszabályokkal több ponton ellentétes szervezeti és működési szabályzat, illetve a jogászi fércmunkának okkal nevezhető társasházi törvény nem ad eligazítást az ilyen helyzetek kezelésére.

(…)

Az elmúlt két hónapban szerzett tapasztalataim szerint a tulajdonunkat, annak működtetését jelentős veszélyek fenyegetik.

Mindenekelőtt a tulajdonosok több mint felének van közös költségtartozása, amelynek összege tíz millió forint fölötti. Ennek behajtása már az előző számvizsgáló bizottság és a közös képviselő intézkedési révén megkezdődött, s bár a kelleténél és a reméltnél sokkal lassabban, de kezdi meghozni az eredményét. Az előző számvizsgáló bizottság minden létező eszközt megragadott a behajtások gyorsítására, de annak menetére gyakorlatilag senkinek nincs jogszerű ráhatása. Ezért egyes tulajdonosok részéről a közös képviselő, vagy a számvizsgáló bizottság érzelmi kitörésektől sem mentes kérdőre vonásának – legjobb tudomásom szerint – ebben az ügyben sincs alapja. Természetesen ez nem zárja ki, hogy ha valakinek megalapozott, kidolgozott javaslata van, azt ne lehetne előterjeszteni. De az előzetes tájékozódás nélküli ötleteléssel nem jutunk előbbre.

A másik veszély a tulajdonosi passzivitás. Közgyűlésenként mindössze a tulajdonosok 10-15 százaléka vesz részt és dönt a ház állagának megőrzéséről, az összességében jelentős összegek felhasználásáról, a feladatok kijelöléséről. Nem mellesleg az is ellehetetleníti a közgyűléseket, hogy az öt-tíz évente egyszer megjelenő tulajdonostársaknak elmagyarázzuk a problémák kezelésének a korábbi közgyűléseken már megbeszélt módját, korlátait. Kérem, gondoljanak bele! Ha különálló, ugyanilyen komfortot nyújtó ingatlanuk lenne – ahol hosszú távon és összességében legalább akkora, ha nem több pénzt kellene fordítani a felújításra, a karbantartásra, a működtetésére, mint itt a közös költség – ilyen hozzáállással viszonylag gyorsan tönkremenne, értéktelenné válna a családi házuk!

Vészharangot kell kongatnom!

A passzivitás következtében a társasház ügyeinek intézése bármikor nyerészkedő hiénák kezébe kerülhet. Jelzéseket kaptam arról, hogy a társasház mintegy 20 millió forintnyi megtakarított pénze, a várható nagyobb léptékű felújítási munkák, illetve a gondnoki lakás eladásának esetleges kierőszakolása, s az ebből eredő bevétellel való rendelkezés olyan vonzerőt jelentek, amely egyes társasházkezelőket arra indíthat, hogy bármi áron megszerezzék a társasház közös képviseletének, s ezzel a megtakarított pénzek fölötti közvetett rendelkezés jogát. Ehhez mindössze néhány emberre van szükség, akik öt-tíz tulajdonos meghatalmazását összegyűjtik, s a nevükben szavazva bármikor átvehetik a teljes ellenőrzést a társasház, s az önök által befizetett pénzek fölött.

Nagy gond, hogy nincs megfelelő szervezeti és működési szabályzatunk, amelyre támaszkodva  kezelhetnénk az ilyen helyzetek kialakulását. Az SZMSZ szerkesztését ügyvéd és a közös képviselő bevonásával megkezdtük, de a kialakult helyzetben aligha készül el a tervezett határidőben. Ráadásul megvan a veszélye, hogy egy esetleges külső érdekcsoport úgy alakítja ki az SZMSZ-t, hogy nem érvényesülhetnek benne az elmúlt években, az elmúlt hetekben a társasház működtetésének buktatóival kapcsolatban megszerzett tapasztalatok.

Kérem, vegyék mindezt komolyan! Ha nem ezt teszik, számoljanak a tulajdonukban lévő ingatlan lassú lepusztulásával, a tetők hamarosan ismét bekövetkező beázásával, a vízvezetékek eltörésével, a lakások, a pincék vízzel való elárasztásával, a lépcsőházak tönkremenetelével, és az újabb és újabb, forintban is mérhető anyagi veszteségekkel. Ha belegondolnak, nem lesznek saját ellenségeik!

Budapest, 2012. szeptember 28.

MÉDIA: Gratulálok a Kossuthnak!

Budapest határától húsz-harminc kilométernyire a Kossuthon kívül gyakorlatilag foghatatlanok a nem zenei rádiócsatornák. Az ország legtávolabbi pontjain a Kossuth is csak hellyel-közzel.

Jelentősen nőtt a Kossuth Rádió hallgatottsága az elmúlt hónapokban – tette közzé az állami internetes felületen a Híradó.hu az Ipsos-Gfk rádiós mérésének eredményét, s az azt kísérő kommentárokat. „A Kossuth hallgatói elsőrendű hírforrásnak tartják ezt a csatornát, a Déli krónika közel 900 ezer hallgatóval csúcson volt, de a többi hírműsor és hírháttérműsor is jól teljesített” – mondta Jónás István vezérigazgató. Gazsó L. Ferenc, a Műsorszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese azt tette ehhez hozzá, hogy a hallgatottsági adatok az integrálódó közmédia (értsd: állami média) sikerét mutatják. Az az egységesülő törekvés, az a szervezet-átalakítás, amin a közszolgálati média átmegy, most már tartalmi eredményekben megnyilvánul.

Pici üröm az örömben, hogy Budapest határától húsz-harminc kilométernyire gyakorlatilag foghatatlanok szövegre épülő, nem zenei rádiócsatornák. (Az ország legtávolabbi pontjain a Kossuth is csak hellyel-közzel.) Így a lakosság legnagyobb részének esélye sincs arra, hogy más forrásból hallgasson alapvetően szövegekre épülő rádiós tartalmakat. De azért gratulálok!

GAZDASÁG: Lenyomják a kultúrát

Elhessegetem a tegnapi sajtótájékoztatón általuk megkongatott vészharang miatt bennem önkéntelenül feltolult gondolatot: „Csak nem a saját maguktól való megvédéshez kérnek segítséget ezek az urak, amikor a nyilvánossághoz fordulnak?”

A gyógyszerek, az újságok, a könyvek jelenlegi ötszázalékos áfakulcsának tízre emelését javasolja az Ernst & Young tanácsadó cég. Szerinte így lényegesen csökkenthető lenne az élelmiszerek termelésének és a kereskedelmének forgalmi adója.

Az ezt tartalmazó tanulmányt az Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért (FAÉÁCS) nevű lobbiszervezet rendelte meg. Alapítói között van az OTP-vezér élelmiszeripari érdekeltségeit összefogó Bonafarm-csoport és egy igazi multi, a Bunge világcég hazai leányvállalata, az étolajra szakosodott Bunge Zrt.

A fórum szóvivője szerint a két főszereplő mögött ott áll gyakorlatilag az alapvető élelmiszerekkel foglalkozó összes magyarországi érdekeltségű társaság. Deklarált céljuk, hogy visszaszorítsák az élelmiszertermelésben és –kereskedelemben mind jelentősebbé váló feketézést, aminek, szerintük, a rendkívül magas, 27 százalékos áfakulcs az oka. Azt állítják, hogy az adómentesen ténykedők miatt lehetetlen helyzetbe kerülnek a törvénytisztelő vállalkozások, s ez egyebek között 22 ezer ember munkahelyét veszélyezteti.

Az érvelés logikus. Annál inkább meggyőző, mert ezernyi jele van annak, hogy ugyanilyen sebektől vérzik a magyar vállalkozói és intézményi szféra minden területe. Mindenkit lehetetlen helyzetbe hoz a nemzetközi mércével mérve is rendkívül magas forgalmi adó. Hozzá a jogszabályalkotást a háttérből alakító, jobbára suttyomban lobbizó csoportok igen eredményesek abban, hogy kormányzati segédlettel csikarjanak ki előnyöket maguknak a vetélytársakkal szemben, vagy minisztériumi, parlamenti közreműködéssel, végső soron rendre magánzsebekbe csorgatott, ellenszolgáltatás nélküli díjak megfizetésére kötelezzék a lakosságot és a vállalkozókat.

Ebben a velejéig korrupt környezetben mi sem magától értetőbb, hogy a FAÉÁCS is megpróbálja. S ugyanúgy, mint mások, a közérdekre hivatkozik. Ezzel persze a világért sem azt akarom mondani, hogy a fórumot alkotó gazdasági szereplők is a korrupciós láncolat részei lennének. Még akkor sem, ha egyébként nehezen tudom elképzelni, hogy ha ez a szervezet az élelmiszerpiac meghatározó részét és szereplőit képviseli, akkor éles határvonalat tudnának húzni saját fehér, szürke és fekete gazdaságbeli ténykedéseik között. És igenis elhessegetem a tegnapi sajtótájékoztatón általuk megkongatott vészharang miatt bennem önkéntelenül feltolult gondolatot: „Csak nem a saját maguktól való megvédéshez kérnek segítséget ezek az urak, amikor a nyilvánossághoz fordulnak?”

Magamtól is belátom, hogy ez képtelenség, és gyorsan túllépek az apró ellentmondáson. Így csak egyetlen kérdésem marad. Miért mindig a könyvek, az újságok drágításában, a kulturális értékeket hordozó termékek, no meg az elesetteknek létszükségletet jelentő gyógyszerek, egészségügyi szolgáltatások árának növelésében, a szociális ellátásra, a művelődésre, az oktatásra, a tudományra fordítható összegek csökkentésében látják a magyar gazdaság felemelésének kulcsát a nagyvállalkozók?

MÉDIA: Ébresztő UPC!

Újabb gyöngyszem a UPC elektronikus tévéújságjából. Amint előző cikkem kiindulópontjában jeleztem, tegnap Speciális levelezőnek fordították a valójában Kiküldött tudósító főcímet, ma viszont Közvetlen éternek magyarították a Prjamoj efír, vagyis az Egyenes adás, Élő adás megnevezését az orosz RTR Planeta csatorna kínálatából.

Az efír, azaz éter szó, itt a léget, a levegőt, a levegőeget idézi, vagyis azt a közeget, amelyen áthatolnak az adás villamos jelekké konvertált képeit, hangjait hordozó elektromágneses hullámok. Nem a kábításhoz használt vegyület, az éter jelenik meg a kifejezés eredetijében, amelynek mintha visszatérően hatása alatt állna a rendre hibásan dolgozó fordító. Ébresztő UPC! Vagy a botcsinálta nyelvészt, vagy a fordítóprogramot kellene megfelelőbbre cserélni!

MÉDIA: Vissza a kiküldött tudósítókkal!

Ezek a gyakran a nyugati és keleti újságírói szakmai körökben is tekintélynek örvendő, több nyelven beszélő szakemberek a magyar szempontokat is figyelembe véve mutatták be az eseményeket, szólaltatták meg a nemzetközi folyamatok alakítóit. Tették ezt úgy, hogy például a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségének 15-20 perces riportjait gyakran megvásárolták és műsorra tűzték a legnézettebb nyugati csatornák is.

Az elektronikus tévéújságban új műsort fedezek fel. Előjegyzem hát az RTR Planeta Speciális levelező címmel 21.40-kor kezdődő programját. A megfelelő időpontban a készülék automatikusan átkapcsol az orosz csatornára, s a képernyőn hamarosan a főcím is feltűnik: Specialniij korrespondent. Persze cirill betűkkel.

Ja, hogy a Kiküldött tudósító című műsorról van szó! – esik le a tantusz.

Az évek óta hetente látható adásban az orosz valóság legdermesztőbb jelenségeit dolgozzák fel dokumentumértékű mozgóképi bejátszásokkal, a hatalmas ország távoli tájain készült riportokkal, a határokon túl ténykedő tudósítókkal, szakértők megszólaltatásával és a magyar képernyőkön sosem tapasztalható hevességű stúdióvitákkal. Ma a narkósok világának pokla, a kábítószer-kereskedelem megállíthatatlan terjeszkedése a téma. A feldolgozás professzionális, a képek döbbenetesek, a vita érdekfeszítő, szóval ezt a műsort is érdemes volt megnézni. 

No, de hogy lett ebből Speciális levelező? Természetesen a szavak tükörfordításával. S nyilván azért, mert a fordító még gyerek volt, amikor a Magyar Távirati Iroda mellett a Magyar Televíziónak, a Magyar Rádiónak, de még a nagyobb országos lapoknak is voltak állandó, külföldi állomáshelyeken dolgozó újságírói, illetve a világ forró pontjaira rendszeresen kiküldött tudósítói, riporterei, operatőrei. Ezek a gyakran a nyugati és keleti újságírói szakmai körökben is tekintélynek örvendő, több nyelven beszélő, hihetetlen tudást és tapasztalatot felhalmozott szakemberek a magyar szempontokat is figyelembe véve mutatták be az eseményeket, szólaltatták meg a nemzetközi folyamatok alakítóit. Tették ezt úgy, hogy például a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségének 15-20 perces riportjait gyakran megvásárolták és műsorra tűzték a legnézettebb nyugati csatornák is.

Történt mindez a Kádár-rendszer második-harmadik etapjában, amihez képest mára szinte eltűntek a magyar médiumokból a világszínvonalú riportokat készítő kiküldött tudósítók.

Elég baj ez nekünk!

Az eleve pénzhiánytól szenvedő országos lapokról most ne beszéljünk, de a Magyar Televízióból, a Magyar Rádióból is kiszorították őket. Nyilván kell a pénz a sportközvetítésekre, vagyis főként az NB I-es labdarúgó egyesületek, s rajtuk keresztül ki tudja, ki mindenki támogatására. Emiatt aztán a nyelvünkből kikopnak az olyan, az újabb nemzedékek számára már mit sem jelentő kifejezések, mint amilyen „kiküldött tudósító” is volt.

Ez a veszteség persze jelentéktelen. Az igazán nagy kár a tudósítások, a világra ablakot nyitó riportok eltűnése miatti tömeges tájékozatlanságból származik. A magyar társadalom által fizetett ár a tévhitekre épülő közgondolkodásban, a külfölddel szembeni bizalmatlanságban, a tömegek könnyű manipulálhatóságának egyre riasztóbb jelenségeiben, a valóság folyamatait hibásan érzékelő, azokra önpusztító módon reagáló úgymond elitek sorozatosan káros döntéseiben, no meg a barbárság bizonyos tömeges megnyilvánulásaiban érthető tetten.

Csak a média nyilvánvalóan nem felelős mindezért. Azonban az sem kétséges, hogy a magyar médiumok külföldi és hazai irányítói maguk is többet tehetnének azoknak a kommunikációs zavaroknak az elhárításáért, amelyeknek, sok egyéb mellett, nem kis szerepük van abban, hogy a lakosság nagy része lelki traumától szenved.

Úgy képzelem, hogy ha egyszer visszatérhetnének a képernyőkre, a rádióműsorokba a kiküldött tudósítók, visszatérne az a műsorszerkesztési alapelv, amely még három évtizeddel ezelőtt is a világra való nyitás, a kulturális értékteremtés, a műveltségterjesztés, a mind sokoldalúbb tájékozottság eszközének kezdte tekinteni a médiumokat. Persze ma már oly sokrétűvé vált a médiatér, hogy minden elemén balgaság lenne számon kérni ezeket a követelményeket. Azonban a mostanában közmédiumoknak csúfolt intézményektől igenis elvárható lenne, hogy ilyen elvek jegyében készüljön a műsoraik egy része abból az idén 68 milliárd forintból, amit az adófizetők pénzéből átfolyatnak rajtuk.

MACSKAKÖRÖM: A menedzserek - bölcsészek

>>Nemrégiben vizsgálták a sikeres londoni citybeli vállalkozások menedzsmentjét - írja Vekerdy Tamás, a Népszabadság Hétvége mellékletében. Az derült ki, hogy a vezetők jelentős része még csak nem is közgazdasági iskolát vagy menedzserképzőt végzett, hanem: bölcsészetet. Igen, a tágabb látókör rugalmasabb döntéseket tesz lehetővé, és szélesebb vállalkozói horizontot tesz áttekinthetővé. Az is kiderült nemrégiben, hogy minél magasabb végzettséget szereznek minél többen, annál „gazdagabb” lesz hamarosan a társadalom.<<