Ezek a gyakran a nyugati és keleti újságírói szakmai körökben is tekintélynek örvendő, több nyelven beszélő szakemberek a magyar szempontokat is figyelembe véve mutatták be az eseményeket, szólaltatták meg a nemzetközi folyamatok alakítóit. Tették ezt úgy, hogy például a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségének 15-20 perces riportjait gyakran megvásárolták és műsorra tűzték a legnézettebb nyugati csatornák is.
Az elektronikus tévéújságban új műsort fedezek fel. Előjegyzem hát az RTR Planeta Speciális levelező címmel 21.40-kor kezdődő programját. A megfelelő időpontban a készülék automatikusan átkapcsol az orosz csatornára, s a képernyőn hamarosan a főcím is feltűnik: Specialniij korrespondent. Persze cirill betűkkel.
Ja, hogy a Kiküldött tudósító című műsorról van szó! – esik le a tantusz.
Az évek óta hetente látható adásban az orosz valóság legdermesztőbb jelenségeit dolgozzák fel dokumentumértékű mozgóképi bejátszásokkal, a hatalmas ország távoli tájain készült riportokkal, a határokon túl ténykedő tudósítókkal, szakértők megszólaltatásával és a magyar képernyőkön sosem tapasztalható hevességű stúdióvitákkal. Ma a narkósok világának pokla, a kábítószer-kereskedelem megállíthatatlan terjeszkedése a téma. A feldolgozás professzionális, a képek döbbenetesek, a vita érdekfeszítő, szóval ezt a műsort is érdemes volt megnézni.
No, de hogy lett ebből Speciális levelező? Természetesen a szavak tükörfordításával. S nyilván azért, mert a fordító még gyerek volt, amikor a Magyar Távirati Iroda mellett a Magyar Televíziónak, a Magyar Rádiónak, de még a nagyobb országos lapoknak is voltak állandó, külföldi állomáshelyeken dolgozó újságírói, illetve a világ forró pontjaira rendszeresen kiküldött tudósítói, riporterei, operatőrei. Ezek a gyakran a nyugati és keleti újságírói szakmai körökben is tekintélynek örvendő, több nyelven beszélő, hihetetlen tudást és tapasztalatot felhalmozott szakemberek a magyar szempontokat is figyelembe véve mutatták be az eseményeket, szólaltatták meg a nemzetközi folyamatok alakítóit. Tették ezt úgy, hogy például a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségének 15-20 perces riportjait gyakran megvásárolták és műsorra tűzték a legnézettebb nyugati csatornák is.
Történt mindez a Kádár-rendszer második-harmadik etapjában, amihez képest mára szinte eltűntek a magyar médiumokból a világszínvonalú riportokat készítő kiküldött tudósítók.
Elég baj ez nekünk!
Az eleve pénzhiánytól szenvedő országos lapokról most ne beszéljünk, de a Magyar Televízióból, a Magyar Rádióból is kiszorították őket. Nyilván kell a pénz a sportközvetítésekre, vagyis főként az NB I-es labdarúgó egyesületek, s rajtuk keresztül ki tudja, ki mindenki támogatására. Emiatt aztán a nyelvünkből kikopnak az olyan, az újabb nemzedékek számára már mit sem jelentő kifejezések, mint amilyen „kiküldött tudósító” is volt.
Ez a veszteség persze jelentéktelen. Az igazán nagy kár a tudósítások, a világra ablakot nyitó riportok eltűnése miatti tömeges tájékozatlanságból származik. A magyar társadalom által fizetett ár a tévhitekre épülő közgondolkodásban, a külfölddel szembeni bizalmatlanságban, a tömegek könnyű manipulálhatóságának egyre riasztóbb jelenségeiben, a valóság folyamatait hibásan érzékelő, azokra önpusztító módon reagáló úgymond elitek sorozatosan káros döntéseiben, no meg a barbárság bizonyos tömeges megnyilvánulásaiban érthető tetten.
Csak a média nyilvánvalóan nem felelős mindezért. Azonban az sem kétséges, hogy a magyar médiumok külföldi és hazai irányítói maguk is többet tehetnének azoknak a kommunikációs zavaroknak az elhárításáért, amelyeknek, sok egyéb mellett, nem kis szerepük van abban, hogy a lakosság nagy része lelki traumától szenved.
Úgy képzelem, hogy ha egyszer visszatérhetnének a képernyőkre, a rádióműsorokba a kiküldött tudósítók, visszatérne az a műsorszerkesztési alapelv, amely még három évtizeddel ezelőtt is a világra való nyitás, a kulturális értékteremtés, a műveltségterjesztés, a mind sokoldalúbb tájékozottság eszközének kezdte tekinteni a médiumokat. Persze ma már oly sokrétűvé vált a médiatér, hogy minden elemén balgaság lenne számon kérni ezeket a követelményeket. Azonban a mostanában közmédiumoknak csúfolt intézményektől igenis elvárható lenne, hogy ilyen elvek jegyében készüljön a műsoraik egy része abból az idén 68 milliárd forintból, amit az adófizetők pénzéből átfolyatnak rajtuk.
