A
fotónapló befejező részének címképén a 10 milliós New York Astoria nevű
negyedének egyik csendes utcája látható. Előkertes, egy-kétemeletes
házak, az úttest mellett árnyékot adó fák, a fákon rohangáló, és a
szemeteskukákat dézsmáló, a nyitva felejtett ablakokon a lakásokban is
beszökő mókusok, amelyeknek épp ezek miatt korántsem örülnek annyira,
mintha mi tíz évben egyszer meglátunk egy ilyen lobogó
farkú állatot. Ezzel együtt aligha tévedek, ha többségünk fejében nem
egy ilyen kisvárosi kép él a világvárosról. Megjegyzem, a 10 milliós
metropolisnak mindössze öt kerülete van: Astoria, Bronx, Brooklyn,
Manhattan, Queens. Nekem olybá tűnik fel, hogy lényegében az öt helyi
tanácsi testület is elég a működtetéséhez. Ehhez képest enyhén szólva is
sok a kétmilliós Budapesten 23 önkormányzati apparátust fenntartani. A teljes képsorozat a Facebookon látható.
Keresés ebben a blogban
2013. szeptember 10., kedd
Amerikai fotónapló, 2013 - 3 rész: George Washington nyomában
Amerikai
egyesült államokbeli fotónaplóm 3. részében mindenekelőtt Mount
Vernonba, az államok első elnökének egykori, ma múzeumként látogatható
birtokára kalauzolom el az érdeklődőt. Innen átruccanunk Philadelphiába,
ahol a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésének és kihirdetésének
helyszíneire látogatunk - természetesen egy-két hétköznapi jelenetet is
megörökítve. Ezután New York következik, a szabadkőműves nagypáholy
épülete, ahol méltán van főhelyen George Washington szobra, arcképe. A
címképen a Potomac folyó fölötti magaslaton álló kúria, eredetileg is
fából készült épülete. A teljes fotósorozat a Facebookon látható.
Amerikai fotónapló, 2013 - 2. rész: Nemzeti Emléknap
A
Memorial Day, a Nemzeti Emléknap néhány pillanatát adom közre a
fotónapló 2. részében. Ezt az ünnepet a polgárháború óta minden május
utolsó hétfőjén tartják a katonai szolgálat során elhunytak emlékére. A
Memorial Day az idén május 27-re esett. Az összeállításból nem
hagyhattam ki az előző részben már részletesen bemutatott
Arlington-temetőben készült néhány további, eddig nem
közölt, fényképet. Magyar vonatkozás, hogy a Kossuth-háznál a mi
szabadságharcosainkra is gondoltunk. Készítettem fotókat az erre a napra
az ország minden részéből Washingtonba sereglett százezernyi (!)
motoros órákon át tartó felvonulásán. Megörökítettem az egyik múzeumba
sereglőket és a Nemzeti Sétány hatalmas füves parkjaiban piknikezők
sokaságát. A teljes képsorozat a Facebookon látható.
Amerikai fotónapló, 2013 - 1. rész: Washingtoni emlékhelyek
Az
idén két hetet töltöttünk az USA-ban feleségemmel. Ott élő lányomat,
férjét és családját látogattuk meg abból az alkalomból, hogy Anikó
egyetemi diplomát szerzett. Május 25. és 27. között Washingtont néztük
meg. Egy kis digitális Fuji Finepix 51000-es géppel készítettem
emlékképeket elsősorban a családi albumba. Ezek egy részét témakörökbe
rendeztem. A fotónapló első része a washingtoni emlékhelyeket örökíti
meg, s teljes egészében a Facebookon látható.
2013. szeptember 5., csütörtök
A rögeszmés akarat kudarca
"Ráadásul – a kudarcos akasztói történet ellenére – ő is azt gondolja, hogy a futballhoz mindenekelőtt stadionok kellenek."
Átutazóban
a futballstadionról elhíresült Akasztón, lehetetlen volt nem gondolnom arra,
hogy miért lett országosan ismert az a bizonyos itteni juhászból lett stadionépítő.
Arra jutottam, hogy korántsem a gazdasági bűncselekmények miatt. Valójában az
országos ismertséget az szerezte meg számára, hogy nevetségessé tette magát.
Ha csupán
megelégszik azzal, hogy a megyei bajnokságban – Na jó, legyen, az NB II-ben! –
való tisztes szereplésben támogatja a kiskőrösi focicsapatot – börtön ide,
börtön oda –, még be is aranyozták volna a nevét a helybeliek amiatt, hogy az
Akasztón felépített stadionba viszonylag jelesebb együttesek játszanak. Ha
másért nem, azért, mert fellendítette a helyi szotyola-, meg perecárusok
üzletét. Mi több, talán börtönbe sem jut, mert egyszerűen nem kerül a bűnüldöző
hatóságok látóterébe. Ugyanúgy, ahogyan a gazdasági bűncselekményeket elkövetők
nagy többsége ellen nyilvánvalóan soha nem indul eljárás.
Stadler
Józsefnek azonban volt egy rögeszméje. Az, hogy egy nagy, korszerű stadiont
épít a 3600 lakosú faluba, s ezzel egy olyan futballcsapatnak alapoz meg, amely
kenterbe veri a nemzeti bajnokság első osztályának együtteseit, mi több,
világhírű klubokkal mérkőzik meg. Nem másutt, hanem itt, Akasztón!
Ez a
rögeszmés ember a környezetét, de leginkább saját magát tévesztette meg azzal,
hogy a csapatnak voltak sikerei. A Stadler FC Bács-Kiskun megye történetének
első NB I-es labdarúgócsapata
lett, amely négy szezont töltött el a magyar bajnokság első osztályában. Már-már
olyan, mint egy tündérmese…
Csakhogy a
valóságban a tündérmeséknek ritkán van boldog végük. A mesehős magára vonta a
kisstílű magyar fociüzlet nagyágyúinak haragját. Stadler József ellen adóügyi
vizsgálatok indultak, vagyonát blokkolták, a pénzcsapot elzárták. Így történt,
hogy az 1997-98-as
idény a Stadler FC utolsó élvonalbeli szezonja volt, a csapat pedig a kieső
helyen végzett, a másodosztályban pedig már el sem indult.
Ami pedig Stadler
Józsefet illeti, ő börtönben végezte. Hozzá nevetségessé is vált és
beláthatatlan időre a nevetségesség bélyegét égette rajongott faluja nevére. Egyszerűen
azért, mert léptéket tévesztett. Helytelen következtetést vont le saját anyagi
felemelkedéséből, befolyásának növekedéséből. Azt gondolhatta, hogy ha egyszerű
juhászból, majd birkával, birkahússal, juhbőrrel, meg ki tudja mi mindennel
seftelő emberből forint százmilliókkal dobálózó, országos híresség válhatott,
akkor minden az akaraton múlik. Farkasvakságában nem vette észre a
korlátokat, a csapdákat. Bizonyára talpnyalók hada is közrejátszott abban, hogy
nem tudatosult benne: a mai világban - a saját, továbbá a tisztes falu és a
közeli kisváros lehetőségeihez képest - még egy kisebb ország erőforrása,
kapcsolatrendszere sem elegendő ahhoz, hogy egy futballcsapat a világ
élvonalába verekedje magát.
Ennek
ellenére ma is van, aki azt hiszi, hogy ez egyszerre akár több magyarországi
klubbal is megtehető. Ráadásul ő is azt gondolja, hogy a futballhoz
mindenekelőtt stadionok kellenek. Nem is érti az ember, miért nem érzékeli egy állítólagos szakértő,
hogy a futball legalább két tényezőre épült a múltban és épül a jelenben is. Egyrészt
a szegény sorból való felemelkedés vágyától hajtott, a futballra, mint egyetlen
kitörési pontra tekintő kiskölykök tömege kell hozzá, másrészt olyan,
magyarországi mértékkel mérve hatalmas tőkeerő, amelynek birtokában
megvásárolhatók a világ üzlethez, sporthoz, sportorvosláshoz értő legjobb szakemberei,
a legtehetségesebb kezdő és befutott labdarúgói. Ha pedig mindez megvan, talán már
üzletileg is kifizetődő lehet világszínvonalú stadionokat építeni.
Gyanítom, hogy mindenki,
aki nem ebben a sorrendben veszi figyelembe e tényezőket, csak pazarolja az
ilyen-olyan módon másoktól megszerzett pénzt. A csillagászati összegekből
fenntartható stadionok pedig – akárcsak Akasztón – idővel elgazosodott
emlékművekként emlékeztetnek arra, milyen nevetséges is az, aki pillanatnyi
helyzetében azt hiszi, hogy ha akarja, bármit megtehet, mert előtte a határ
csupán a csillagos ég.
2013. szeptember 2., hétfő
Hagyják végre békén Overdose-t!
Hozzám
aztán igazán közel állnak a lovak. Műkedvelőként három évtizeden keresztül lovagoltam.
Elkövettem egy könyvet is lovaglás témában. Csupán azért, mert akkor még gyakorlatilag
ilyet nem lehetett kapni a könyvesboltokban. És ugyancsak abban az időben,
amikor még magánszemélyek nem alapíthattak egyesületet, megtaláltam a módját
annak, hogy Magyar Lovas Kör néven országos szervezetet alakítsak, amelyben
volt idő, amikor négyszáz tag fejlesztette szakmai tudását, tartotta egymással
a kapcsolatot, vett részt lovaglási bemutatókon, ménes látogatáson és amatőr
versenyeken.
Van hát
alapom arra, hogy visszatetszőnek tartsam az Overdose-zal való hangulatkeltést,
az angol, ír, továbbá amerikai és francia felmenőkkel rendelkező lónak magyar nemzeti
színekre való pingálását, a vele való rosszízű magyarkodást. Mert sajnos, a nagyszerű – ám az angol telivéreknél
oly gyakori túltenyésztettség, vagyis az egyfajta beltenyésztés miatt érzékeny
– állatnak alig volt köze Magyarországhoz, és egyáltalán nem volt köze a magyar
lótenyésztéshez, ami persze mit sem von le a nagyszerű magyar idomárok vele elért teljesítményéből. Mindent egybe vetve azonban, számomra már-már gyomorforgató
volt, ahogyan a nemzeti érzés felpiszkálására használták őt az üzletben, a
politikában és a médiában matató emberek.
Hosszú,
nyugodt életet kívánok neki! Szélfútta, rugalmas talajú, zöld mezőket és sok jó
kiállású kancát! És azt, hogy hagyják őt végre békén a hamis portékájukat
piros-fehér-zöld pántlikákkal kelendővé tevő, az emberek érzelmeivel játszó
vigécek és szórakoztatóipari pojácák!
Hamisan historizáltak Debrecenben
Még nem
volt időm elolvasni, vagy meghallgatni a Debrecenben elhangzott tanévnyitó
beszédeket. De ha hihetek barátaimnak – és miért ne hihetnék nekik – akkor, a
várostörténet-hamisítás bűnébe is estek a kormányzat vezetői.
A török
hódoltság alatt három részre szakadt Debrecen ugyanis annak köszönhette
felemelkedését, hogy a három államhatalomnak nem volt módja beleszólni a város
ügyeibe. Ezért az önmagukat kormányzó polgárok sikeresen képviselték saját
érdekeiket. Kulturálisan és gazdaságilag is eredményesen. Olyannyira, hogy ügyes
politikával távol tartva maguktól a Habsburgokat és a török portát, s bizonyos
mértékben még az erdélyi fejedelmeket is, nagyjából 150 éven keresztül a
mérhetetlen adók kitermelésére is képesek voltak. A kívülről érkező pusztítások,
a természeti csapások, a járványok, a várost emésztő tüzek következményeit újból
és újból felszámolva, a főnixmadárhoz hasonlatos módon, önmaguk erejéből teremtették
újjá gazdagságukat. Ezt fejezi ki a város címere fölött a Napba néző, lángokból
kiemelkedő madár az 1500-as évektől.
Debrecen
akkor veszítette el meghatározó szellemi befolyását és jelentékeny gazdagságát,
amikor megszilárdult Magyarországon a szent korona égisze alatt fellépő Habsburg-uralom.
A császári-királyi hatalom mindent szabályozó törvényeivel, rendeleteivel, nem
utolsó sorban a központilag kinevezett embereivel módszeresen sorvasztotta a város önkormányzatát,
apasztotta a protestantizmusból kölcsönzött szellemi erejét, üldözte, akár
gályarabságra is elhurcolta ennek az erőnek a letéteményeseit, a református
papokat, vagyis akadályozta a közösség és a közösséget alkotó egyének képességeinek
kiteljesedését.
A szellemi erőből táplálkozó anyagi gyarapodás idején a
mai kormányzatéval merőben ellentétes felfogásra épült az itteni oktatás. Például
nem csak a tehetősöknek adtak esélyt a kollégiumban való tanulásra. Ellenkezőleg,
Debrecen igen széles környezetében is felkutatva a tehetségeket, az alsóbb
rétegek fiai előtt is igyekeztek megnyitni a tudás tárházát. Az arra
érdemeseket ösztöndíjjal, ajánlásokkal küldték külföldre, hogy aztán az itt tanult
latin és görög nyelv mellé élő idegen nyelveket is elsajátítatva térjenek
vissza (!), hogy az akkori Európa legkorszerűbb ismereteit itt kamatoztassák
a közösség és saját maguk javára.
Ne hagyja hát
senki elbódítani magát a kormányzati tótumfaktumok hamisan historizáló,
jóllehet sok magyar fülének kedves szavaitól! Ehelyett végre gondoljon már felelősen
minden szülő és nagyszülő a saját iskolás gyerekére vagy unokájára! Ne hitegesse,
ne csapja be magát azzal, hogy egy központi akarat alapján bárki meghatározhatná,
hogy ebben a gyorsan változó világban mi a jó milliónyi különféle érdeklődésű, pszichikumú és fizikumú,
más-más szociális helyzetben lévő csemetének! Ugyan hányszor kell még orra
bukniuk a társadalom egyre nagyobb tömegű kiszolgáltatottjainak ahhoz, hogy
felfogják: a hatalom birtokosait valójában csak saját és közvetlen környezetük
érdekei mozgatják. A tűztől távol állóknak csak annyit adnak a gazdasági javakból
és a tudáskincsből, amit kicsikarnak tőlük. Reménykedni ugyan lehet, de önmagát
áltatja az, aki főként mások jóindulatára akarja bízni életét ahelyett, hogy saját
kezébe venné családja sorsának irányítását.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)