Nekem is van egy álmom

Nekem is van egy álmom. Történetesen az, hogy az újságírók, mielőtt megszólalnának, vagy leírnának valamit, legalább két forrásból ellenőriznék a tényeket - ahogyan ez a hajdani tankönyvekben állt. Ha ugyanis így tennének, sem az ATV Híradóban, sem az Euronews magyar nyelvű közvetítésében - s még ki tudja hány helyen - nem mondanának olyat, hogy 50 évvel ezelőtt "Van egy álmom" kezdetű beszédet mondott Martin  Luther King.
 
A szólássá lett formula ugyanis a 15 bekezdésből álló beszéd 11-ik bekezdésében hangzik el először, amint az A XX. század nagy beszédeinek magyarul megjelent válogatásában, a 202. oldalon ellenőrizhető (Agave, 2006). De ha valakinek ez kevés, felütheti a Londonban a Qercus által 2005-ben, illetve 2007-ben kiadott Speeches that changed the world 150. oldalát is. Abban szintén így kezdődik a híres beszéd: "Fives score years ago, a great American, in whose symbolic shadow we stand today, signed the Emancipation Proclamation." Azaz a fent hivatkozott magyar nyelvű könyv szerint: "Egy évszázaddal ezelőtt egy nagy amerikai, akinek a jelképes árnyékában ma is állunk, aláírta az Emancipációs Nyilatkozatot."
 
Amíg az egyre nagyobb méreteket öltő pontatlanság uralja a médiánkat, és persze számos más területet is, reménytelen, hogy kilábaljunk abból az országos katyvaszból, amibe közösen lavíroztuk magunkat. Senki ne áltassa magát azzal, hogy neki ebben nincs meg a saját sara!

Tönkreteszik a termőföldet

A földéhséget emlegetik az agrárlobbysták, amikor a termőföldért folyó harcról beszélnek.

Már-már a szívem szakad meg, amikor ezt az érvelést hallom. És talán meg is szakadna a szívem, ha nem érzékelném lépten-nyomon, hogy nem annyira a föld szeretete, hanem a pénz imádata mozgatja az egymással kíméletlenül csatázó feleket. A gyakran nemtelen eszközökkel folytatott harcot figyelve úgy látom, hogy nem a magyar mezőgazdaság felvirágoztatása itt a cél, hanem a hektáronkénti nettó 67 ezer forintos földalapú támogatás megszerzése. Száz hektár esetén ez csaknem 7 millió forintos jövedelemhez juttatja a tűzhöz közel ülőket. És akkor a termés hasznáról, a természeti csapások után fizetett állami támogatásokról, a kedvezményes hitelekről még egy szót sem ejtettünk.

Ennek fényében a földéhséget pénzéhségnek látom. A pénzéhség áll az ország egyes körzeteiben óriásplakátokkal is nyomatékosított „Magyar gazdák kezébe a magyar földet!” akciózás hátterében is. A kapzsiság szembetűnő következménye: ma már a lehető legnagyobb táblákon, a lehető legkevesebb emberi közreműködést igénylő gabonaféléket, olajnövényeket és kukoricát termelnek a földbirtokosok. Zömük tartózkodik a kockázatos zöldség- és gyümölcstermesztéstől, és kifejezetten elutasítja az állattenyésztéssel való bíbelődést. Ez felel meg a ráfordítások minimalizálása, a haszon maximalizálása elvnek.

Ha csak közgazdasági szempontok szerint nézzük a dolgot, nincs ebben semmi kivetni való. Csakhogy a gazdák és érdekvédelmi szervezeteik rendre nemzeti maszlaggal körítik önös érdekeiket. Márpedig az ország népe, amely elvben a földnek, mint közös természeti kincsnek a végső letéteményese, valójában vesztese ennek a nemzeti színekkel elegyített porhintésnek.

Rövid távon és egy viszonylag szűkebb körben azért vesztese, mert a szinte kizárólagos szántóföldi tömegtermelés miatt a magyar falvak határának többsége ma már csak néhány módos család megélhetését teszi lehetővé. A közmunkában való foglalkoztatás és az ennek nyomán a magyar vidékre rátelepedő nyomor elképesztő méretei ennek a többségi érdeket teljességgel figyelmen kívül hagyó politikusi-földbirtokosi, bankár-földbirtokosi, földbirtokosi kapzsiságnak a következményei.

De hosszú távon is vesztesei leszünk ennek az országosan mindössze 5-10 ezer család jólétét szem előtt tartó rablópolitikának. Állattenyésztés híján gyakorlatilag megszűnt a talajerő szerves trágyával való pótlása, ezért a növény- és állattenyésztés közötti egyensúly drámai megbillenése a lózungokban olyannyira magasztalt magyar föld teljes kizsigerelésével jár együtt. Egy-másfél évtized még, s ha nem történnek ellenlépések, az ország, vagyis mindannyiunk termőföldvagyonát ökológiai katasztrófa fenyegeti a kapzsi földbirtokosok miatt.

A lapítás hiábavaló

Soha nincs késő – válaszolja Szénási Sándor kérdésére a trafikmutyi elleni mai budapesti tüntetés MSZP-s szervezője a Klubrádió reggeli adásában. A műsorvezető azt firtatta ugyanis, hogy mintha után lövés lenne ez a médiában lényegében mára lecsengett ügyletsorozat elleni tiltakozás.

Magam inkább a rádiós álláspontját osztom. Tiltakozni – nem csak a trafikok koncessziós jogának pártalapon való elosztása ellen – alighanem már abban a pillanatban kellene, amikor a tisztességtelen szándék napvilágra kerül. Ám Magyarországon az éppen érintettek rendre kivárnak. Egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt abban reménykednek, hogy ha csendben meghúzzák magukat, meg fogják úszni; ha lapítanak, ők kimaradnak a szórásból.

Pedig ha csak az utóbbi három év történéseire gondolnak, nem hihetik, hogy a hatalom mérhetetlenül önző birtokosai éppen hozzájuk lesznek majd kegyesek.

Vágd az erdőt, amíg hatalmon vagy!

Forgattunk, amikor megszólalt kísérőnk telefonja. A képen Karácsony Sándor operatőr és Ivanovits László technikus

Egyre kevesebben élünk a fővárosban, Budapest mégis felfalja a környezetét – jegyezte meg a tegnapi forgatáson kísérőnk, a természetvédelem egyik fiatal apostola, amikor észrevette, hogy véletlen fültanúja voltam a telefonbeszélgetésének.

Az országszerte készülő, a helyi természeti értékeket és az ezek megtartásáért folyó küzdelmet bemutató filmnek a Tétényi-fennsíkhoz kapcsolódó jeleneteit vettük fel, amikor megcsörrent szakértőnk telefonja. 

Valaki azért hívta, mert közparkká akarják nyilvánítani, szórakoztató-sportolási övezetté kívánják tenni a Normafa környéki 300 hektárnyi erdőrészt. Úgymond az emberek óhajára!

Egy sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere mondta, hogy a kormány az elmúlt hetekben döntött a Normafa park fejlesztéséről, amelyhez minden jogi és pénzügyi támogatást megad. Sípályák, síliftek épülnének, a hóágyúkhoz szükséges víztározót létesítenének, nagy parkolót alakítanának ki, megújítanák a libegőt, nyári bobpályát hoznának létre. Minderre 5 milliárd forintot fordítanának. További 15-20 milliárdból meghosszabbítanák a fogaskerekű vasút pályáját is.

Bár mindehhez ezrével kell majd kivágni a fákat, Pokorni szerint mindezt úgy teszik majd, hogy semmilyen természeti kárt ne okozzanak.

Csoda-e, hogy az érvelés hallatán a telefonokhoz kezdtek kapkodni a természetvédők. Eddig ez a 300 hektár is része volt a Budai Tájvédelmi Körzetnek, mi több európai védelem alatt áll! Ám a jeles polgármester, meg mindazok, akik e beruházások haszonélvezői lesznek, most kimondva kimondatlanul azt sugalmazzák nekünk: mostantól lesz igazán gondos gazdája a területnek, hiszen a gondozás, a fejlesztés a hegyvidéki önkormányzat feladata lesz.

Hinnénk is e szavaknak, ha nem jutna eszünkbe a főváros szerte elhanyagolt sok közterület! Az önkormányzatoknak inkább ezekkel kellene törődni, ahelyett, hogy az emberekre hivatkozva, valójában nyerészkedő befektetők érdekét képviselve a természet további pusztításához nyújtanak segédkezet a politikai hatalom birtokosai.

Hagyd békén a természetet!

Ma a helyi védelem alatt álló természeti értékeinket bemutató filmsorozat egyik forgatásán dolgoztam. Albertirsa határában, a gyurgyalagok költőhelyén jártunk. Amíg a stáb többi tagja a löszfal közvetlen közelébe épített leshelyről filmezte, amint a színpompás madarak fiókáiknak hordják az eleséget, Urbán Sándortól, a Magyar Madártani Egyesület Jászkun Természetvédelmi Szervezetének elnökétől gyűjtöttem információkat a majdani filmrészlet szövegéhez. Eközben egyszer azt mondta:

„Az élővilág létezése részben a tévedések, hibák sorozatán alapul. A ragadozó általában akkor kapja el a kiszemelt áldozatát, ha a másik állat valamilyen hibát vét. Ha a ragadozó követ el tévedést, akkor ő marad éhen, s ha ez sokszor ismétlődik, akkor teljesen legyengül.”

A gondolatot gondolattal igyekeztem viszonozni. Saját kertem művelésének tapasztalatait ezzel a mondattal foglaltam össze: „Azt hiszem, azt hálálják meg a díszbokraim, a gyümölcsfáim, no meg a rózsáim, hogy ha egyszer rendbe tettem őket, utána – a növénytől függően – hetekig, hónapokig békén hagyom őket.”

A jeles botanikus-ornitológus helyeselte a felfogásom: „Nem védeni kell a természetet, hanem tisztelni, részévé lenni, s amennyire csak lehet, békén hagyni” – mondta, miközben tisztes távolból figyeltük az erős szélben vitorlázó, sürgő-forgó gyurgyalagokat.

Szemérmes machiavellisták

Kedves Enami!

Félretettem, de csak most olvastam el a cikkedet. Egyetértek az egyik kommentelővel, aki szerint megrendítő az elemzés. Én persze inkább kíméletlen szembesítésnek mondanám, amit az érintettek nem fogadnak szívesen. Ne csodálkozz azon, hogy nem akarnak közösködni veled, hiszen a baloldalon sem szeretik, ha az ember újból és újból rámutat, hogy a király meztelen! Ellenben vigyázz, nehogy nevetségessé tedd magad azzal, hogy még mindig azt hiszed, bárki is kíváncsi a jobbító szándékú észrevételeidre a saját oldaladon! Egy fenét! A pokolba kívánnak az elemzéseiddel együtt…

Sok tekintetben hasonlóan látom a helyzetet. Írtam is erről az Átmeneti a csend című bejegyzésemben, hogy válaszoljak annak a tucatnyi ismerősömnek – aki egyáltalán észrevette, hogy kivonultam lényegében mindenfajta nyilvánosságból –, arra a kérdésre: Miért hallgattam el? A lényeg: leszámoltam azzal az illúziómmal, hogy ez a minden oldalon velejéig korrupt és álszent politikai osztály igényt tart az értelmiségi figyelmeztetésekre.

Dehogy tart rá igényt! Mindenki csak arra koncentrál, hogy hatalmat szerezzen, s a hatalmon keresztül kisebb-nagyobb vagyont gyűjtsön. E tekintetben figyelemre méltó volt Katona Béla mondata Horn Gyula temetésén, hogy a volt miniszterelnök „nem gyűjtött milliárdokat, nem voltak földbirtokai vagy gyárai”. A kondoleáló – a politikába vagyon nélkül érkezett – egykori és mai közjogi méltóságok szinte mindegyikére érvényes volt ez a megállapítás függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoztak, tartoznak. És akkor a hazai és külföldi (!) holdudvarukról még egy szót sem ejtettünk.

Hovatovább a különbséget már csak abban látom, hogy az úgynevezett baloldal még a machiavellista technikákat is ügyetlenül, korszerűtlenül használja. Egyrészt felkészületlenek, másrészt egyfajta múltból eredő szemérmesség, meg a gazemberséghez gyenge személyiségük miatt nem merik, nem merték nyíltan felvállalni a rablást, miközben persze alig maradtak el a mostaniaktól abban, hogy az államot a kiváltságosak érdekében mozgósítsák.

Egy gyöngéd csók

Burns versének magyarítása Dougie MacLean melódiájára

Dougie MacLeannek a Robert Burns: Ae fond kiss (Egy gyöngéd csók) című versére írt dala annyira lenyűgözött, hogy megpróbálkoztam a fordítással.

Az így keletkezett magyar szöveget nem könnyű az angol versezet sajátosságaihoz igazítani, de érdemes vele megpróbálkozni, ha valaki azt veszi a fejébe, hogy magyarul is megpróbálja énekelni. Tanácsom: a magyar szöveg éneklése közben a hajlításokkal, a nyújtásokkal igyekezz követni a skót énekest, s elég jól összeáll a szám a mi nyelvünkön is.

Egy gyöngéd csók, s itt a búcsú

Mindörökre el kell válnunk 

Szakad szívem, de ígérem,

Sóhajom nem kísért téged

----------

A szerencséd bánattal jár 

A reménycsillag már visz hozzá 

De nem esik rám a fényből 

Szomorúság száll lelkemből

----------

Sose mondtad azt, hogy kedves,

Sose mondtam azt, hogy szeress.

De, hogy immár el kell válnunk,

Összetörik szívünk, álmunk 

----------

Isten veled első kedves

Légy boldog te legjobb, s legszebb

Minden kincsem néked adnám 

Vidd a lelkem, nem látlak már

----------

Egy gyöngéd csók, s itt a búcsú

Mindörökre el kell válnunk 

Szakad szívem, de ígérem,

Sóhajom nem kísért téged

----------

Ae fond kiss, and then we sever 

Ae farewell, and then forever 

Deep in heart-wrung tears I'll pledge thee, 

Warring sighs and goans I'll wage thee. 

----------

Who shall say that Fortune grieves him, 

While the star of hope she leaves him 

Me nae cheerful twinkle lights me, 

Dark despair around benights me. 

----------

Had we never loe'd sae kindly, 

Had we never loe'd sae blindly, 

Never met - nor never parted - 

We had ne'er been broken-hearted. 

----------

Fare thee weel, thou first and fairest 

Fare thee weel, thou best and dearest 

Thine be ilka joy and treasure, 

Peace, Enjoyment, Love and Pleasure 

----------

Ae fond kiss, and then we sever 

Ae farewell, alas, for ever 

Deep in heart-wrung tears I'll pledge thee, 

Warring sighs and groans I'll wage thee. 

----------