Soha nincs késő – válaszolja
Szénási Sándor kérdésére a trafikmutyi elleni mai budapesti tüntetés MSZP-s
szervezője a Klubrádió reggeli adásában. A műsorvezető azt firtatta ugyanis,
hogy mintha után lövés lenne ez a médiában lényegében mára lecsengett
ügyletsorozat elleni tiltakozás.
Magam inkább a rádiós álláspontját
osztom. Tiltakozni – nem csak a trafikok koncessziós jogának pártalapon való
elosztása ellen – alighanem már abban a pillanatban kellene, amikor a
tisztességtelen szándék napvilágra kerül. Ám Magyarországon az éppen érintettek
rendre kivárnak. Egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt abban reménykednek,
hogy ha csendben meghúzzák magukat, meg fogják úszni; ha lapítanak, ők
kimaradnak a szórásból.
Pedig ha csak az utóbbi három
év történéseire gondolnak, nem hihetik, hogy a hatalom mérhetetlenül önző
birtokosai éppen hozzájuk lesznek majd kegyesek.