A tévtanokra való fogékonyságunk az előző rendszerekben gyökerezik

A Facebook egy másik helyén hárman polemizáltunk műveltségünk korlátairól. Hátha be szeretnének kapcsolódni mások is az eszmecserébe, kissé kibővítve, idemásolom ott közreadott gondolataimat.

Nemzedékünk aligha azt az utat járta volna, amit bejárt, ha időben megismerheti például Márai, Bibó, vagy Németh László háború előtti nagy tanulmányait, vagy akiket ezeknél kritikusabban olvasok, fogadok – többek között Prohászka, Szabó Dezső – műveit. És akkor még nem említettem az olyan külföldieket, mint Ortega, Julien Benda, Spengler. Ezeket úgy kellett sok kevésbé értékes munka közül kibányásznia az embernek, hogy fogódzót szinte nem kapott hozzá.

Jellemző, hogy az első mértékadó tanulmánykötet a magyar népi mozgalom történetéről, Papp István tollából, 2012-ben jelent meg, amiből végre világosan kirajzolódott előttem, hogy a mozgalom egésze a parasztság felszámolódásával rég idejét múlt. Eme útbaigazító kötetből értettem meg például, hogy annak idején, minden tiszteletem ellenére, miért maradtam összességében távolságtartó Veres Péter eszmefuttatásaitól. Pedig tényleg küzdöttem azért, hogy befogadjam őt.

Vagy hogy mást mondjak: már 1983-ban, tehát a Kádár-rendszer szinte virágkorában, megjelent a Szárszó 1943 című kötet az ott elhangzott beszédekkel. Az eltitkolt XX. századi magyar múlt megismerésének olthatatlan vágya arra indított, hogy megvegyem a könyvet. Ugyanakkor akkori bejegyzéseim mutatják, hogy a terjedelmes, pártos előszón, meg jó néhány beszéden átrágtam magam, de mire a legfontosabbhoz, Németh László előadásához értem volna, már feladtam, annyira sok háttérismeret hiányzott az érdemi befogadáshoz. Papp István kötete kellett hozzá, hogy három évtizedes késéssel helyre kerüljön bennem mindaz, ami nélkül az újabb kori magyar történelem egy fontos szelete egyszerűen nem érthető meg.

Ha valamit felrovok a Kádár-rendszernek – miközben belátom annak nemzetközi politikai meghatározottságát –, hogy egyoldalúan adagolta az információkat nekünk, akik csak a hatvanas évek végén eszméltünk, s akiknek nem volt kapcsolata a politikacsinálók legszűkebb budapesti köréhez bizalmas családi–rokoni–mozgalmi–munkahelyi szálak révén, illetve akik nem igen jutottunk el Nyugatra.

Sokan közülünk két évtizede küzdenek azért, hogy kitöltsük tudásunk hézagait. De, ahogyan Szilágyi Szabolcs is írja, ma már szinte csak magunk számára hasznosítjuk ezeket az ismereteket. Nem mintha azt tapasztalnám, hogy a tágabb környezetünk annyira élne a megnyílt lehetőségekkel. Sajnos, nem tudják, mit veszítenek, s mit veszít a szellemi igénytelenséggel nemzetünk. Alighanem a rendszerváltozás után sem betöltött szellemi űrnek nagy szerepe van abba, hogy általában ma is fogékonyak vagyunk a múlt leegyszerűsített, a történelmet megszépített, vagyis meghamisított, tömegfogyasztásra szánt változatát kínáló tévtanokra. 2013-ban az követi el Magyarország ellen a legnagyobb bűnt, aki a Horthy-, a Rákosi-, meg a Kádár rendszerből ránk maradt szellemi korlátokat nem lebontani akarja, hanem megtartani, sőt megerősíteni, hogy a népet gyermeki tudatállapotban tartva saját hatalmát építse ki.

Üzenetváltás az úgymond magyarszelektálás apropóján

Irredenta plakát a magyar-szlovák határon 2010-ből

Előző bejegyzésemben egy olyan, általam egykor tanított fiatalembernek írtam, aki - véleményét névvel vállalva, s ez valljuk be, viszonylag ritka az internet világában - egy irredenta posztert ajánlott a Facebook látogatóinak figyelmébe. Választ kaptam tőle, amelyben azt írta, hogy "a kép a határon túli magyarokról szól! Hogy hogyan is vagyunk, vagyis lettünk volna felelősek, menjünk kicsit vissza 2004. december 5-ére, amikor a választók többsége elutasította a kettős állampolgárságot!"

Viszontválaszom következik:

Laci!

Az általad közzétett kép nem a határon túli magyarokról szól. Az ilyen és ehhez hasonló képek az 1920-as évektől jelentek meg plakátokon, iskolák tantermeiben, filmhíradókban. A két világháború között ilyen és ehhez hasonló képek előtt folyt Magyarország izgatása egy sok tekintetben valóban méltánytalan, más tekintetben pedig a megelőző évtizedek magyar uralkodó osztályának érzéketlensége, világra való nyitottságának hiánya, térségünk valóságos folyamatainak meg nem értése miatt nagyon is törvényszerűen bekövetkező helyzet igazi okainak elfedése, igazi bűnöseinek mentegetése jegyében. Olvasni kellene olykor, mondjuk, Ady Endre hírlapi cikkeit, vagy Márai Sándor naplóit, Németh László egykori írásait, Bibó István tanulmányait!

Az ilyen és hasonló képekhez kapcsolt hagymázas szónoklatokkal fogadtatták el a magyarok tömegeivel, hogy a náci Németország és a fasiszta Olaszország oldalán hadat kell üzennünk a Szovjetuniónak, majd szinte minden európai országnak, s még az Egyesült Államoknak is. Az ilyen és ehhez hasonló képek segítségével indokolták, hogy a Szovjetunió többszöri figyelmeztetését mellőzve, miért kell az országunkat megvédeni az úgymond istentagadó oroszoktól, akikhez hasonlóan vallásos embereket egyébként keveset ismer a világ.

E plakátoknak nem kevés szerepük volt abban, hogy indokolni lehessen, miért kellett feláldozni a II. világháború alatti Magyarország területén élő 14,5 milliós lakosság mintegy 6,2 százalékát, azaz körülbelül 900 ezer saját honfitársukat egyrészt a határainktól több száz kilométerre, másrészt folytatva az 1920-ban elkezdődött magyarok közötti szelektálást, már 1941-től haláltáborokba hurcolva. Ennél nagyobb lakosságarányos emberveszteséget csak Lengyelország (15%), a Szovjetunió (8,4%) és Németország (6,4%) szenvedett el a világégésben!

Hol volt még akkor 2004?

Gondolod, hogy azzal segíted a határon túli magyarokat, hogy semmit nem kockáztatva olyan plakátokat terjesztesz a világhálón, és olyan plakátokat állítasz fel a velünk szomszédos országok határán, amelyekkel azt üzened: igényt tartasz azokra a területekre, amelyek csaknem száz éve az ő országukhoz tartoznak? Tudnod kell, hogy – a mai határaink közelében lévő területeket leszámítva – a magyarság soha nem tudta egészen benépesíteni a Kárpát-medencét! Erre már akkor felhívtuk a figyelmedet, amikor az iskolánkba felvételizve a sok kérdés között például azt is meg kellett válaszolni, hogy a XVI-XVII. századi felföldi városokban – Kassa, Lőcse, Eperjes stb. – magyar volt-e a tanácskozások nyelve. A teszt közös értékelésekor már akkor elmondtuk, hogy ez tévedés, mert a német. Tudnod kell, hogy az 1867-es Kiegyezés utáni statisztikákban a magyarsághoz azért számolták a zsidóságot, hogy kissé javítsanak a nemzetiségi arányokon! Ennek ellenére a magyarok számaránya, a hozzájuk számított zsidókkal együtt sem érte el az ötven százalékot a dualista Magyarországon.

Laci! Az általad közzétett plakát most is sanda hatalmi célokat szolgál. Azt, hogy egyes politikusok megtévesszenek, az orruknál fogva vezessenek olyan elégedetlen fiatalokat és idősebbeket, akiknek hátán a hatalomba kapaszkodva jól meg lehet tollasodni. Ez a plakát a gyűlöletkeltés eszköze, bármit is állítanak kiagyalói, ahelyett, hogy a határon inneni és túli magyarok és a különféle népek közötti megbékélést, felvirágzást hozó együttműködésre, a gazdasági kapcsolatok építésére, egymás nyelvének, kultúrájának megismerésére, a kölcsönös előnyök kiaknázására biztatnának. 

Egyébként ma van olyan szervezet, amelynek keretei között ez a program végrehajtható. Európai Uniónak hívják. Ellene épp azok a politikusok ágálnak mostanság, akik amúgy busás EU-támogatást kasszíroznak földbirtokaik után, és fénysebességgel gyarapítják családjuk, meg az udvartartásukhoz tartozó oligarchák, ügyeskedő vállalkozók vagyonát az unió finanszírozásával megvalósított beruházásokból kilopott pénzekből.

A válaszomat egy általam 2010 nyarán, a magyar–szlovák határ közelében lencsevégre kapott óriásplakáttal vezettem be. A poszter célja nyilvánvalóan a Magyarországról hazatérő szlovákok felbosszantása. És te azt írod, hogy most, 2013-ban egy ehhez hasonló képpel tiltakozol a 2004-es szavazás miatt. Ennél jobb érvet kérek, bár annak örülnék jobban, ha komolyan elgondolkoznál mindezen, s mondjuk, megvitatnád a válaszomat vagy tíz-tizenöt, különböző felfogású határon túli magyarral!