A kis hegyvidéki faluban eszmecserébe torkollott az
október 23-ai ünnepség. A részletekre is kitérő, kézzel írott naplómból most másolom
ide saját hozzászólásom három gondolatát (1) a megsemmisült polgárság újbóli
létrejöttének esélytelenségéről, ami megpecsételheti Magyarország jövőbeni
sorsát; (2) az orosz és szovjet kifejezések önkényes használatának káros
következményeiről; (3) az úgynevezett történelmi események tulajdonképpeni
céljáról, az erőforrások újraosztásáról.
1.) Márai Sándor 1949-es, Hallgatni
akartam címmel most közreadott vallomásaiban írja, hogy – bár természetesen mit
sem tudtak erről a kortársak – a magyar polgárság teljes megsemmisülése akkor
kezdődött, amikor 1938-ban Hitler csapatai bevonultak Ausztriába. Márai csupán
arról a mindössze 10-15 ezres polgárságról beszél itt, amely tényleges
befogadója, fenntartója volt a magyar magas kultúrának. De 2013-ban sincs esély
arra, hogy egy ilyen polgárság kialakuljon. Nem csak azért, mert gőzerővel
folyik a társadalom gondolkodásmódjának a keresztény úri középosztály
értékrendje szerinti átalakítása, s az ennek megfelelő reakciós (egyesek szerint: represszív) intézményrendszer kialakítása, hanem azért sem, mert a nagy jövedelmeket olyan
rétegekhez áramoltatja a kormányzat, amelynek tagjai felkészültségük,
műveltségük, képességeik szerint alkalmatlanok arra, hogy a magyar és az
egyetemes magas kultúra fogyasztói, mecénásai legyenek. Mi több, tisztelet a kivételnek, döntő részükből még a szándék
is hiányzik ehhez. Egyetlen
rögeszme vezérli őket: „Ide nekem, ami eddig a tiéd volt!” Végső soron
ez pecsételheti meg Magyarország jövőbeni sorsát.
2.) 1956 eseményeinek felidézésekor az ünnepi szónok
lépten-nyomon oroszokról beszélt, ahelyett, hogy a Szovjetunióról, a szovjet
hadseregről, a szovjet katonákról szólt volna. Mi tagadás, ezt a hibát magam is
gyakran elkövetem. Holott ez egy soknemzetiségű ország. Ahogyan annak idején az
Oroszországot megtámadó Napóleon seregében is mindössze 40 százalék volt a
franciák aránya, úgy az oroszok is csak egy nemzetiség volt az ukránokból,
beloruszokból, üzbégekből, lettekből, litvánokból, kalmükökből, zsidókból,
német származásúakból, s ki tudná felsorolni hányféle nációból álló Vörös
Hadseregben. Maga Sztálin és közvetlen környezete sem orosz, hanem grúz
származású volt. A Szovjetunióban maguk az oroszok is ugyanannyi áldozatot
hoztak, ugyanannyit szenvedtek, mint bármely más nép tagjai, ám akik végül –
Bibó István is próbálta már ezt megértetni a magyarokkal közvetlenül a háború
után – valóban honvédő háborút vívtak az
„Ide nekem, ami eddig a tiéd volt!” jegyében rájuk támadó
hitlerista hadsereggel és a velük a rablásban szövetségesek ellen.
Miért gond, hogy a háború eseményeivel összefüggésben a szovjet kifejezés helyett az orosz szót használjuk 2013-ban?
Mert ez kimondva-kimondatlanul az orosz ellenességet gerjeszti, ami gátja az újabb
nemzedékekben az orosz kultúra korábbi és mai világszínvonalú teljesítményei
befogadásának. Egyúttal érthetetlenné válik például az, hogy a mostani kormányzat is
miért szorgalmazza a keleti nyitáson belül az Oroszországgal való
kapcsolatépítést.
3.) A szónokok ezen az ünnepségen, a világháborúk és
’56 kapcsán is, szenvedélyesen osztották jókra és rosszakra az események
részeseit. Vehemensen és tévedhetetlenül foglaltak állást abban, hogy kik
voltak a jók, s kiket lássunk gonoszoknak. Ezzel szemben ezúttal is elsikkadt
annak érzékeltetése, hogy az úgynevezett történelemben minden külső és belső
törekvés végcélja az erőforrások újraosztása. Az ideológiák, a vallások csupán
azt szolgálják, hogy a tömegek előtt rejtve tartsák az igazi cél érvényesítését:
„Ide nekem, ami
eddig a tiéd volt!” Amikor pedig az újraosztás bekövetkezik, akkor a hatalom új birtokosai, az események visszamenőleges átírásával
próbálják igazolni, hogy ők álltak a jó oldalon; a javak újraosztása nem
rablás, hanem az igazság diadalát, a nép, a nemzet javát, boldogulását
szolgálja. Ehhez képest az úgynevezett haladás elemei csak nagy ritkán, s nekünk akkor is csak utólag megmutatkozva képesek felszínre törni a mérhetetlen szenvedések, a könnypatakok és a vérfolyamok medrének aljáról.
