Nem fog véget érni a szírek szenvedése

Vedd elő a térképet, és lásd meg, hogy Szíria ürügyén Oroszország körül akarják bezárni annak a gyűrűnek az újabb szakaszát, amelynek kiépítését a kilencvenes évek elején kezdték! Ha rápillantasz a mappára, láthatod, hogy Északról Délre tartva Finnország, a baltikumi kisállamok és Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária a nyugati hatalmak ellenőrzése alatt áll. 

Amerikai légi- és rakétabázisok, radarernyő és a NATO kötelékébe tartozó légi őrjáratok adnak nyomatékot annak a szándéknak, hogy ezen az oldalon blokkolva legyen az orosz medve. Ebből a szempontból Belarusznak és Ukrajnának azért van jelentősége, mert ezek folyton piszkálják, lekötik a ketrecében morgolódó Miskát.

Egészen Délen Törökország amerikai légi és haditengerészeti bázisokkal teszi lehetővé, hogy a „cordon sanitaire” teljes legyen. Korábban – a földrajzi elhelyezkedésük szerinti sorban haladva – Afganisztán, Irán, Irak, Szíria, továbbá Észak-Afrikában Egyiptom, Líbia, s egykor még Algéria is – egyfajta védelmi zónát jelentettek Oroszország (a Szovjetunió) számára. Ezek kormányai és a Moszkva közötti katonai és biztonsági együttműködés lehetővé tette, hogy Oroszország az esetleg ellene irányuló, délről induló inváziót messze a határai előtt blokkolja, vagy fékezze.

Ám először az USA felfegyverezte a tálibokat, s ezzel – sok más tényező hatásának következményeként is – Moszkvát arra kényszerítette, hogy feladja itteni pozícióját. Ezt követően az USA hadserege mondvacsinált okokra hivatkozva megtámadta, majd destabilizálta a Szovjetunió és Oroszország egykori szövetségesét, Irakot. Bár a szociális, az etnikai, a vallási okokat sem becsülöm le, bizonyos, hogy eltérő mértékben, de az amerikai kormány – amint ezt nem is titkolják a vezetői – keze benne van Egyiptom, Líbia és Tunisz korábbi vezetőinek eltávolításában, az addig stabil hatalom megrendítésében.

Most Szíria van soron, aztán majd következhet a nagy falat, Irán. Ha ezekben is véglegesen sikerül egymásnak ugrasztani a társadalom különböző csoportjait, s rászabadítani az országokra a legszélsőségesebb fegyveres iszlamistákat, akkor az új doktrína kiagyalói fellélegezhetnek: „A nagy terv végrehajtatott!”

Nem összeesküvés elmélet ez, hanem annak utólagos felismerése, hogy az események országról országra ugyanazon forgatókönyv szerint zajlanak. Már-már szimptómaszerű, hogy a jóval korábbi időszakokkal ellentétben most láthatóan nem cél a puccs, a felkelések, a külső katonai beavatkozás után a stabilitás megteremtése, valamilyen bábkormány létrehozása. Ellenkezőleg, mintha a káosz állandósítását hatékonyabbnak ítélnék meg a döntéshozók annak érdekében, hogy a nagy nyugati, elsősorban amerikai cégek kitermelhessék a kőolajat, a földgázt, meg a mindennél értékesebb ritka földfémeket és elszállíthassák a bányászat helyéről. Nem tudom, észrevetted-e, hogy a „Demokráciát visszük el a népnek!” szemfényvesztő lózungja már nem igen hangzik el akkor, amikor valamilyen fegyveres csapást mérnek a kiszemelt országra?

Ebben a játszmában Oroszországgal tulajdonképpen két baj van: nincs rászorulva mások ásványkincseire, emellett erős katonai hatalom.

Oroszország nyersanyagexportja világpiaci árakat befolyásoló tényező. Ez természetesen nincs ínyére azoknak, akik maguk akarják diktálni minden nyersanyag árát. Tehát azért kell a Közel-Keletet, ha úgy tetszik az arab világot, illetve a tenger alatt nemrégiben felfedezett kőolaj- és földgáztartalékok miatt a Földközi-tenger térségét, teljesen átalakítani, mert az „Oszd meg és uralkodj! elvet érvényesítve növelhető a termeléshez és az eladáshoz kötődő profit. Ugyanakkor a helyzet destablizálásával sakkban lehet tartani a jelentékeny katonai erővel rendelkező Oroszországot is, amelynek napi gondja az iszlám térhódítása.

Az Oroszországba a Kaukázuson keresztül mélyen beszivárgó muszlin népesség az egykori kozákság legdélebbi falvaiban egész utcasorokat vásárol fel, mecseteket épít, jelentős feszültségeket kelt az oktatás iszlám követelmények szerinti átalakításának követelésével. Oroszországnak azért is fő a feje, mert a déli határaitól eddig távoli ütközőzóna – a vele együttműködésre kész országok – felszámolásával valósággal rázúdul a kábítószer probléma. Az oroszok lassan tízmillió számra lesznek olyanfajta ópiumháború áldozatai, mint amilyet annak idején az angolok terveltek ki Kína ellen. Gyakorlatilag lehetetlenné vált a Kaukázus környezetéből kiinduló, az Oroszország nyugati részét behálózó, az Európai Unió államaiba vezető kábítószer-útvonalak, a kábítószer-kereskedelem felszámolása. Hozzá a déli területekre a tömeggel együtt érkező szélsőségesek hetente követnek el merényleteket főként az állam magas rangú tisztségviselői, rendőr- és katonatisztjei, illetve az észak-kaukázusi Moszkva-barát újságírók ellen.

Mindez azonban – a nagy világcégek és a mögöttük állók szempontjából – nagyon is előnyös, mert leköti a nyersanyagtartalékai, katonai ereje és az Európai Unióval gazdasági együttműködésre törekvő, tehát végső soron az USA, illetve Európa vállalatai közötti versenyt erősítő hatása miatt számukra tényleges veszélyt jelentő orosz államot.

A  játszmából talán csak Izrael jöhet ki jól. Bár, ha ott élnék, én ebből sem kérnék! Azonban hosszabb távon bizonyosan nincs esély a mai szír rendszer fennmaradására és stabil viszonyok létrejöttére. Sarkosan fogalmazva: a tőkének nem érdeke, hogy a szírek tömeges szenvedésének belátható időn belül vége szakadjon. Ugyanúgy, ahogyan a palesztinok, a kurdok, az afgánok, az irakiak, az egyiptomiak, tőlük délebbre a szudániak, a líbiaiak és még annyian szenvednek azért, mert a lábuk alatt olyan kincsek vannak, amelyekről, jóllehet, ők eddig mit sem tudtak, de ezeket nagyon is meg akarják szerezni az úgymond  művelt nyugati világ urai, s újabban Kína. Ez utóbbit illetően, talán a szíriai az első igazi konfliktus, amely miatt Kína, sok évszázad után hadihajót küldött a határaitól ilyen messzire…

MACSKAKÖRÖM: Szemben az USÁ-val

Tévúton a külpolitikánk/2

Magyarország világban való elszigetelődésének mozzanatait vázolja fel a Tévúton című írásban Banai Károly, Hajdú András, Sz. Bíró Zoltán, Varga Imre. A MACSKAKÖRÖM rovatban naponként idézek egy-egy fontos bekezdést a cikkből. Az utolsó, ötödik részben megadom a forráslinket is.

>>Nem sikerült dinamizálni a magyar–amerikai kapcsolatokat sem, sőt súlyos feszültségek alakultak ki bennük. Egy olyan kritikus időszakban, amikor az egész nyugati közösség és annak vezető ereje világméretekben küzd a demokratikus értékek érvényre juttatásáért, vezető amerikai döntéshozók és intézmények részéről nyílt bírálatok sora éri a magyarországi demokrácia romló minőségét a „fékek és ellensúlyok” szisztematikus rombolása miatt. Ez aláássa a legfontosabb szövetségesünkhöz fűződő bizalmi viszonyt.

(…)

A 2010 óta folytatott magyar külpolitika a koncepcionális hibák és gyengeségek miatt szükségképpen vezetett a mára bel- és külföldön egyaránt legfőbb hibának tartott nemzetközi elszigeteltséghez. Ezt fokozza az a mára rólunk szilárdan kialakult vélemény, hogy Magyarország újból bajkeverővé vált, alapvető nemzetközi érintkezési gyakorlata ellentétes az EU-ban és a NATO-ban bevett konszenzuális működési elvekkel. A kormány azonban váltig erőlteti a harcot az „idegen érdekek” ellen, amivel még mélyebbre taszítja magát a nemzetközi elszigeteltségbe. <<

„Az EU-ellenes nacionalisták, Václav Klaus cseh elnök és Orbán Viktor

 magyar kormányfő csak Moszkva kezére játszanak, amikor az integráció ellen szólalnak fel” –mondta Charles Gati magyar származású amerikai politológus

 a washingtoni Európai Politikai Elemzőközpont (CEPA) minapi konferenciáján.