Első közlés: teleschola.hu 2012. 08. 17.
A múlt heti kárpátaljai utazásom során hevenyészve írt napló első bejegyzése ez. Annak hatására rögzítettem a mondatokat, hogy a Beregszászi Múzeumban megláttam azokat a zászlókat, amelyeket a magyarországi hazafias egyletek az anyaországhoz való visszacsatolás örömmámorától vezérelve juttattak az ittenieknek, akik aztán a szovjet megszállás majd öt évtizede alatt ereklyeként őrizték őket. Az őrzők életüket kockáztatták ezzel, ami jelzi, hogy mennyire fontos lehetett a Kárpátalja egészét tekintve mindig is törpe kisebbségben lévő magyarságnak az anyaországhoz való tartozás reménye. Ez azonban nem változtat azon, amit az egyik helybeli jegyzett meg Kárpátalja viszonylagos elmaradottságáról: a monarchiát követő időszakban csak a csehszlovák államhoz való tartozás alatt fejlődött némiképp ez a terület.
Ormos Mária „Egy magyar médiavezér:Kozma Miklós ” című kétkötetes műve mindenben alátámasztja benyomásaimat. Kozma képzett katonatisztként 1919 óta volt Horthy Miklós bizalmasa, 1920-tól a Magyar Távirati Iroda vezetője, 1925-től a Magyar Rádió elnöke, a filmgyártás meghatározó alakja, bankár és több más üzleti vállalkozás tulajdonosa. Erről a vidékről származott. 1938 és 1941 között ennek megfelelő hevülettel szervezte a trianoni döntésekkel Magyarországtól elszakított Kárpátaljának a csehszlovák államtól való visszaszerzését.
Ám munkálkodása során Kozmát sok keserű tapasztalat érte. Például Ungvár „hitvány magyarkodó” publikumáról ír feljegyzéseiben. (Ormos Mária: Egy magyar médiavezér, PolgArt, Budapest 2000, II. kötet, 751.o.) A’38-ban kárpátaljai diverzáns akciókra szervezett, úgynevezett Rongyos Gárdát egyenesen „huligán” társaságnak minősítette, amelynek tagjai azonnal elkezdték a kocsmákban a fizetés megtagadását, a csalást, a kirakatok beverését és a boltok kirablását, a zsidók tömeges bántalmazását. (u. o. 561. o.) Kozma beszámolt arról is, mennyire visszájára fordult az a kezdeményezése, hogy magyar helységek testvérvárosi, testvérközségi kapcsolatra lépjenek egy-egy kárpátaljai településsel. Egy kunhegyesi küldöttség például felháborodott, hogy mindenütt ruszin nyelvű feliratokkal találkozott, s hogy a rutén gyerekekből nem akarnak jó magyar gyerekeket nevelni a helyi tanítók. (u. o. 731. o.) Egy ízben Kozma Teleki miniszterelnöknek panaszolta el, hogy a Kárpátalján nyugdíjba vonuló emberek hónapokig nem kapják meg nyugdíjukat, az újonnan kinevezettek hasonlóképpen fizetésüket, az igazolt tisztviselők ügyét pedig nem rendezik el. „A príma cseh közigazgatás idején ilyesmi nem fordult elő” – írta és kérte a segítséget. (u. o. 743. o.)
A II. világháború előestéjén, Kárpátalján 600 ezren éltek. A lakosság nagy része ruszin volt. Eközben a magyarok aránya nem érte el a 13 százalékot, a zsidók arányát 13–20 százalékra, azaz 90-120 ezerre becsülték. A zsidókkal kapcsolatban Kozma Miklóst – a Horthy-rendszer más vezetőihez hasonlóan – Janus arcúság jellemezte. Miközben üzleti és kártyapartnerként is elfogadta a zsidó tőkéseket, s pénzüket, kapcsolatrendszerüket a magyar gazdaság működtetésében elengedhetetlenül fontosnak tartotta, saját gyarapodása érdekében szorgalmazta a zsidó tulajdon kisajátítását. Kozma lehetségesnek tartotta a felvidéki városi vállalatokkal, üzletekkel rendelkező, az orvosi, jogászi, mérnöki prakszist folytató zsidók mentesítését a zsidótörvények alól, ugyanakkor kelet felé, a Kárpátokon túlra akarta szorítani a falusi szegény kiszsidót. Különösen vonatkozott ez azokra a személyekre és családokra, akik a Kárpátaljára a toleránsabb csehszlovák uralom alatt szivárogtak be Lengyelországból, illetve a Szovjetunióból.
E kétlelkűség következményeként Kozma Miklósnak kezdeményező része volt abban, hogy jóval a Tatár-hágón túl, Ukrajnában gyűjtőtábort állítottak fel a Kárpátaljáról, s részben a Magyarország Trianon utáni határain belülről összeszedett idegen állampolgárságú, valamint a fiatal, nőtlen zsidóknak. Számukról többféle adat kering. Mindenesetre Ormos Mária idézett könyvének 764. oldala szerint „Német részről a Wermacht nyilvánvalóan az akció leállítását követelte, sőt szóba került az egész transzport visszairányítása is, magyar részről viszont azért léptek fel, hogy ez meg ne történhessék, sőt, hogy a kiszállítás folytatódhasson. Végül az Ensatzgruppe C. lépett közbe, és 1941. augusztus utolsó napjaiban Kamenec Podolszkij térségében 23 600 zsidót megölt. Ezek jelentős része helybeli volt, de az áldozatok között volt legalább 10 000 Magyarországról kitelepített zsidó ember is.”
A rádió akkori irodalmi osztályát vezető, a Kozmához igen közel állóCs. Szabó László, akit 1941. szeptember második felében, vagy októberében Kozma Miklós sürgősen Ungvárra kéretett, visszaemlékezésében (u.o. 766. o.) azt sejteti, hogy a médiavezérnek a találkozásuk után rövid időn belüli szívinfarktusa azért következett be, mert Horthy Miklós kárpátaljai kormányzói megbízottja időközben rájött, hogy akarva-akaratlanul több ezer ember meggyilkolásában volt tettestárs.
Horthy Miklós kárpátaljai kormányzói megbízottja időközben rájött, hogy akarva-akaratlanul több ezer ember meggyilkolásában volt tettestárs.„Az 1938-as bécsi döntés után, kisebb csetepatékat és diverzáns akciókat követően, fokozatosan visszakerült Magyarországhoz Kárpátalja. De a háború miatt az anyaországnak csak annyira futotta, hogy nemzeti színű zászlókat küldjön az ittenieknek. Az úgynevezett hontalan zsidókat pedig az első adandó alkalommal a határon túlra, a Kamenec Podolszkij környékén létrehozott gyűjtőtáborba toloncolták, ahol az SS kivégezte őket.” (Beregszász, 2012. 08. 06.)
 |
| Zászlók a beregszászi múzeumban |
Ormos Mária „Egy magyar médiavezér:
Ám munkálkodása során Kozmát sok keserű tapasztalat érte. Például Ungvár „hitvány magyarkodó” publikumáról ír feljegyzéseiben. (Ormos Mária: Egy magyar médiavezér, PolgArt, Budapest 2000, II. kötet, 751.o.) A’38-ban kárpátaljai diverzáns akciókra szervezett, úgynevezett Rongyos Gárdát egyenesen „huligán” társaságnak minősítette, amelynek tagjai azonnal elkezdték a kocsmákban a fizetés megtagadását, a csalást, a kirakatok beverését és a boltok kirablását, a zsidók tömeges bántalmazását. (u. o. 561. o.) Kozma beszámolt arról is, mennyire visszájára fordult az a kezdeményezése, hogy magyar helységek testvérvárosi, testvérközségi kapcsolatra lépjenek egy-egy kárpátaljai településsel. Egy kunhegyesi küldöttség például felháborodott, hogy mindenütt ruszin nyelvű feliratokkal találkozott, s hogy a rutén gyerekekből nem akarnak jó magyar gyerekeket nevelni a helyi tanítók. (u. o. 731. o.) Egy ízben Kozma Teleki miniszterelnöknek panaszolta el, hogy a Kárpátalján nyugdíjba vonuló emberek hónapokig nem kapják meg nyugdíjukat, az újonnan kinevezettek hasonlóképpen fizetésüket, az igazolt tisztviselők ügyét pedig nem rendezik el. „A príma cseh közigazgatás idején ilyesmi nem fordult elő” – írta és kérte a segítséget. (u. o. 743. o.)
A II. világháború előestéjén, Kárpátalján 600 ezren éltek. A lakosság nagy része ruszin volt. Eközben a magyarok aránya nem érte el a 13 százalékot, a zsidók arányát 13–20 százalékra, azaz 90-120 ezerre becsülték. A zsidókkal kapcsolatban Kozma Miklóst – a Horthy-rendszer más vezetőihez hasonlóan – Janus arcúság jellemezte. Miközben üzleti és kártyapartnerként is elfogadta a zsidó tőkéseket, s pénzüket, kapcsolatrendszerüket a magyar gazdaság működtetésében elengedhetetlenül fontosnak tartotta, saját gyarapodása érdekében szorgalmazta a zsidó tulajdon kisajátítását. Kozma lehetségesnek tartotta a felvidéki városi vállalatokkal, üzletekkel rendelkező, az orvosi, jogászi, mérnöki prakszist folytató zsidók mentesítését a zsidótörvények alól, ugyanakkor kelet felé, a Kárpátokon túlra akarta szorítani a falusi szegény kiszsidót. Különösen vonatkozott ez azokra a személyekre és családokra, akik a Kárpátaljára a toleránsabb csehszlovák uralom alatt szivárogtak be Lengyelországból, illetve a Szovjetunióból.
E kétlelkűség következményeként Kozma Miklósnak kezdeményező része volt abban, hogy jóval a Tatár-hágón túl, Ukrajnában gyűjtőtábort állítottak fel a Kárpátaljáról, s részben a Magyarország Trianon utáni határain belülről összeszedett idegen állampolgárságú, valamint a fiatal, nőtlen zsidóknak. Számukról többféle adat kering. Mindenesetre Ormos Mária idézett könyvének 764. oldala szerint „Német részről a Wermacht nyilvánvalóan az akció leállítását követelte, sőt szóba került az egész transzport visszairányítása is, magyar részről viszont azért léptek fel, hogy ez meg ne történhessék, sőt, hogy a kiszállítás folytatódhasson. Végül az Ensatzgruppe C. lépett közbe, és 1941. augusztus utolsó napjaiban Kamenec Podolszkij térségében 23 600 zsidót megölt. Ezek jelentős része helybeli volt, de az áldozatok között volt legalább 10 000 Magyarországról kitelepített zsidó ember is.”
A rádió akkori irodalmi osztályát vezető, a Kozmához igen közel álló
