Egyházi törvényt sértett Hegedűs tiszteletes, de korábban talán Bölcskei püspök is

Folyik a vita a Református Egyházon belül a Horthy-szoborállítás kapcsán. Többen rámutatnak, hogy Bölcskei Gusztáv zsinati elnök tavaly májusban maga leplezte le Horthy emléktábláját, vagyis képmutató az egyház vezetőségének mostani magatartása.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy református egyházjogi előírásokba ütközött a Hegedűs lelkész által kezdeményezett templomban való szoborállítás (is), többek között azért, mert eleve tudható volt, hogy ez másokat és a gyülekezeti közösséget megosztó eseménnyé válik. 

A református lelkész általános kötelessége többek között, hogy kerülje a viszálykodást és személyes ellentéteket, az olyan magatartást, amely másokban megütközést, megbotránkozást válthat ki, továbbá tartózkodjék minden olyan tevékenységtől, amely akadályozza a lelkészi szolgálat végzésében, vagy amely az egyház, a gyülekezet, a szolgált közösség megosztásához vezethet. (Forrás: a Magyar Református Egyház Zsinata által elfogadott, 2013. évi I. törvény a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról.)

Ehhez képest magam is jó ideje tapasztalom, hogy több református templomban nincsenek tekintettel a prédikáló papok arra, hogy a gyülekezetben az övékétől eltérő politikai felfogású tagok is lehetnek. Mások beszámolóiból tudom, hogy a katolikus templomokban, intézményekben ugyanez a helyzet.

Az ellenzéki pártok, miközben kicsinyes acsarkodásaikkal vannak elfoglalva, vagy a kormányzó pártok által sugalmazott témákon rágódnak, mélyen hallgatnak az állam és egyház ismételt egyesítési kísérletének botrányáról. Csak nem azért, mert lényegében minden nagyobb felekezetet odaengedtek Orbánék a húsosfazékhoz, s ezekkel az ellenzék befolyásos tagjai függő viszonyban vannak?

Az az érzése az embernek, hogy bárhova fordul, mindenütt sunyi érdekek hálójába ütközik. A hatalomra jutni akarók egyelőre meg sem kísérelték, hogy a Horthy-szoborállításhoz és sok más eseményhez kapcsolódva mélyreható elemzésekkel, időben szervezett hiteles akciókkal meggyőzzék az ország nagyobbik felét, hogy ők a most kormányzó véd- és dacszövetséggel ellentétben a társadalom túlnyomó részét fojtogató hálók szétszaggatásában érdekeltek, s ebben képesek hatékonyak lenni.

A média is bontja a pártfékek rendszerét

A Fidesz kormányának és parlamentjének a demokrácia intézményeit meggyengítő, sőt szinte felszámoló intézkedéseit jó ideje okkal kárhoztatják a mára szinte megbénult ellenzéki pártok, a talajt vesztett, még felelősen megnyilatkozni akaró újságírók, a fékek és ellensúlyok nálunk épp csak kiépült rendszerének felszámolása miatt aggódó értelmiségiek. Eközben megfeledkeznek, megfeledkezünk arról, hogy a Fideszével csaknem egyenértékű, vagyis bűnös mulasztás terheli ezért a baloldalinak és liberálisnak tekintett pártok vezetőit is.

Szó sincs arról, hogy kisebbíteni akarnám az orbánista vezérkar, a kézből etetett jobboldali újságíróhad, a csendesen asszisztáló főpapság, a vagyonszerzésbe belefeledkezett sunyi újgazdagok felelősségét. De lássuk be, az úgymond baloldali és liberális szerveződések két évtizede meghatározó személyiségeinek felelőssége vetekszik az említettekével abban, hogy a talán legfontosabb fék és ellensúly hiányzik: Magyarországon ma nincs a társadalmi kérdések iránt ténylegesen is érzékenységet tanúsító, hatékonyan cselekedni képes ellenzéki párt!

Mára idevezettek a pártvezetők egzisztenciális érdekektől és karriervágytól mozgatott kicsinyes taktikázásai, a felkészületlenségük mértékével fordítottan arányos nagyképűségük, a mértéktelen médiapolitizálás, az eszmei-elvi kérdések szőnyeg alá söprése. Lássuk be, még ha túl is tesszük magunkat a 2002-2010 közötti bukdácsoló kormányzás tapasztalatin, mindez akkor sem kecsegtet érdemi változásokkal, ha a mai ellenzék valami csoda folytán megnyerné a jövő évi parlamenti választásokat! Mindennek személyi vonatkozásaira villant néhány éles fénysugarat az a cikksorozat, amelyben Zöldi László elemzi Szanyi Tibor önleleplező, a Népszabadsággal kapcsolatos minapi megnyilatkozásait.

Eközben persze az úgymond baloldali, a liberális és a kereskedelmi média érintett személyiségeinek, vezetőinek, tulajdonosainak is el kellene gondolkodniuk azon, miként szolgálták és szolgálják ki a szívüknek kedves pártok, a haverként kezelt pártvezetők szeszélyeit, rövid távú politikai érdekeit, amellyel ők maguk is dicstelen szerepet játszottak és játszanak a pártfékek és ellensúlyok magyarországi rendszerének mára csaknem befejezett lebontásában.