Nem újabb jobbágyság alakult itt ki, hanem a kiszolgáltatott nincstelenek országa

„Félő, a 2014-es kudarcot már nem követheti ellenzéki feltámadás. A Fidesz szektajellege miatt Orbán kezén az államhatalom átváltott a Szent Tamás által előre látott minőségbe: ha nem a közjót szolgálja, akkor (az állam) nem egyéb, mint hatalmas rabló banda” – írja Enyedi Nagy Mihály az október 25-ei Népszabadságban A harmadik jobbágyság nevében című cikkében.

Egyetértek ezzel az alaptétellel. Amikor viszont a cikkének címébe is emelt harmadik jobbágyságról ír, akkor szerintem jobb helyzetet tételez, mint ami valójában bekövetkezik, sőt már bekövetkezett – nem utolsó sorban a mai ellenzéki erők országlásának következményeként is. A jobbágynak ugyanis volt a földesúr által átengedett földje, állata, s más termelőeszköze. A saját termelésének megszervezéséről maga döntött, feltéve, hogy teljesítette a földesúr és az egyház felé a kötelezettségeit. Ma viszont többségükben olyan emberek – nincstelen zsellérek, cselédek, munkások, hivatalnokok, állami alkalmazottak, nyugdíjasok – lakják az országot, akik legfeljebb álmodhatnak arról a viszonylagos szabadságról, ami röghöz kötöttsége ellenére a jobbágyságnak sajátja volt. Magyarország ma a kiszolgáltatott nincstelenek sokaságának és igen kis részben a multinacionális cégek állami befizetéseit, az Európai Unió ideáramló pénzét egymás között elosztó, elherdáló szűk kisebbség országa.

Másik megjegyzésem az, hogy a szerző nemes gondolatának tartom az alkotmányozó nemzetgyűlés létrehívásának sürgetését annak érdekében, hogy a III. köztársaság mára lerombolt, majdan pedig újraépítendő rendszerének talpköve megteremthető legyen. Ám a kiszolgáltatott nincsteleneket ezzel nem lehet megszólítani, következésképp a választókhoz szóló ellenzéki pártprogramok központi elemévé sem lehet emelni. A kiszolgáltatott nincsteleneket az érdekli, ami közvetlen létükben érinti őket. Erről azonban semmit nem mondanak nekik az ellenzék megélhetési politikusai, s a köröttük sertepertélő, a rendszerváltás óta egymást a valóságtól elrugaszkodott, nagyrészt hibásnak bizonyult elméletekkel, idealizált társadalomképpel szórakoztató értelmiségiek.

O.V. és haverjai nem tettek mást, mint benyomultak abba az űrbe, ami ily módon keletkezett, s újraosztják maguknak és klientúrájuknak a javakat. Ehhez az egyházakkal és a lélekben magukat az úri Magyarország örököseinek tekintő, jórészt lelki csökött értelmiségiekkel megalkudva, ideológiát is igyekeznek társítani. Mindenekelőtt a Horthy-rendszerben kutatnak ez iránt. Nem mellesleg a Kádár-rendszer egyes elemeinek átvételével is kacérkodnak. 

Megfeledkeznek azonban arról, hogy törekvéseikhez már nincsenek meg azok a gazdasági alapok sem, amelyek abban a két rezsimben még úgy-ahogy megvoltak. Ennek megfelelően a nemzeti nem együttműködés rendszerének vezető politikusai csak addig vitézkedhetnek, amíg a sokat szidott Európai Unió forrásai és a multik adóbefizetései rendelkezésükre állnak. Ez az ellentmondás pedig törvényszerűen újabb lelki meghasonlást, s gyaníthatóan előbb-utóbb gazdasági összeomlást okoz. A százezrek, akik máris külföldre menekültek, ezt próbálják elkerülni a kinti kiszolgáltatottság vállalásával, mert ott legalább a létük fenntartásában reménykedhetnek.