Ennyi az egész. Két ember beszélget a fehér stúdióban, csaknem egy órán át.
Egy férfi és egy nő.
A férfi idős, teljesen kopasz. Farmeröltönyben ül, cipője ormótlan. Arcán épp csak annyi a smink, amennyi feltétlenül szükséges.
A nő negyven év körüli, a lehető legegyszerűbbre fésült, fekete haja szabályos fejére simul. Fekete estélyije a fehér padlóra omlik. Arca gondosan kikészítve, szemének bogarát aprólékos festés emeli ki.
A férfi színészfejedelem saját országában. Cirkuszi bohócként kezdte, aztán minden létező helyzetben játszott, amiben színész egyáltalán játszhat, egészen egy 1963-as Fellini-filmig. A beszélgetés során olykor egy-egy mesterének, pályatársának mimikáját, hanghordozását karikírozva teszi élményszerűvé a történeteit.
A nő riporter. Nem jó a szó. Beszélgetőtárs. A nemrégiben indult interjúsorozat korábbi darabjaiban láttam először, de nyilvánvalóan nem kezdő. A legapróbb részletekig ismeri partnere életútját. Felvetései elgondolkodásra, pályája egyes mozzanatainak újragondolására késztetik a férfit.
A beszélgetés szerkezete a lehető legegyszerűbb.
A témák az életút kijelölte sorban kerülnek elő. Hogyan és miért neveli a színészt a kifejezés, a kiejtés pontosságára a cirkusz? Mi különbözteti meg a klasszikus szerző színdarabjának szövegét a dilettánsétól? Hogyan szolgálja a vers tartalmát a ritmika? Mi különbözeti meg a műkedvelő prózaversét a zsenijétől? Mikor helyénvaló a disszonancia, ha amúgy általában utálja az ember? Milyen érzés a negatív hős szerepébe bújni? Két figura filmbeli szembenállása kihat-e a két színész magánéleti kapcsolatára is? Van-e azonosság Hemingway amerikai vidéki figurái és Suksin szibériai alakjai között? Miért kezd halványulni a komikusok komikusának, Chaplinnek a fénye a számítógépes trükkök özönével bombázott újabb nemzedékek szemében? Mivé lesz a színész és mivé az ember, ha a társadalmi-politikai környezet bezárkózásra, szerepjátszásra készteti? Mit kezdjen a lelkiismeretével, aki csak szülei halála után döbben rá, hogy hálátlan gyerekük volt, mert amíg éltek nem értékelte a szellemiséget, amit most maga is követ? Egyáltalán megjavítható, megváltható-e az ember, amint azt Tolsztoj hirdette? Vagy csak elégedjünk meg annyival, amennyivel Maupassant beérte? Mutassuk meg, hogy ilyen, és annyi?
Tegnap éjszaka, a fehér stúdióban egy színész pályájának áttekintése ürügyén, magáról az emberről folyt a beszéd. Vibráló fények és pulzáló effektek helyett kavargó gondolatáramok töltötték be a látszólag üres teret.
Katartikus volt az élmény.
Bizony mondom néktek, nem televízióba való az ilyen beszélgetés! Ne is keressetek hasonlót a magyar nyelvű csatornákon!
