Aki civil, az legyen civil, ne ácsingózzék az állam pénzére!



Dr. Csizmadia László, a Fidesz-kormány

melletti békemenetek egyik szervezője

a költségvetési pénzeknek az

úgynevezett civil szervezetekhez

való juttatását felügyelő tanács elnöke lett

2010-ben.



A pénteki konferencián többen és érzékletesen ecsetelték, hogy manapság a kormányzati-parlamenti erőfölénnyel visszaélve és jogi csűr-csavarokkal miként szivattyúzzák át a közpénzeket olyan civil szervezeteknek, amelyek jó része nem is titkolja, hogy a Fidesz pártcéljait szolgálja. Mint megtudtuk, az úgymond fedőszerv a Nemzeti Együttműködési Alap, amelynek pénzelosztó testületeiben a civil szervezetek képviselői jókora kisebbségben vannak a párt- és kormányzati tényezőkkel szemben. Elhangzott az is, hogy a korábbi szociálliberális kormányzat alatti évi 7-8 milliárd forintnyi összeg helyett az idén mindössze 3 milliárd került a civilek számára elkülönített kasszába, de egy részét ennek is zárolták. Ráadásul az idei kifizetések még meg sem kezdődtek, ám egyedi miniszteri döntésekkel jelentős összegeket juttattak hol ennek, hol annak a szervezetnek. Ehhez képest – bizonygatták az előadók – az előző kormányzati ciklusban, amikor a Nemzeti Civil Alapprogramon (NCA) keresztül osztották a pénzt, átlátható állapotok uralkodtak, noha kisebb „zavarok” akkor is előfordultak.

Néhányan a hallgatóság soraiban, akik több civil szervezet is működtettünk már, de soha nem vettünk igénybe állami támogatást, csak néztünk egymásra: mintha egy világ választana el bennünket a szakértő előadóktól. Amikor szót kaptam, felmutattam azt a 400 oldalas jogszabály- és formanyomtatvány-gyűjteményt, amit a tanácskozás előtt osztottak ki a rendezvény szervezői:

– 1987-ben, amikor az egyesületi törvény megjelenésekor az elsők között jegyeztettem be az általam alapított országos civil szervezetet, azonnal lemondtam volna erről a szándékomról, ha előtte egy ilyen köteten kellett volna átrágnom magamat.

Akkor még eszünkbe nem jutott, hogy az államtól kérjünk pénzt. Magunk adtuk össze, illetve a tevékenységhez kapcsolódó gazdálkodó szervezeteket kerestük meg szponzorálási kérésünkkel. „Hagyjon bennünket békén az állam, és mi is békén hagyjuk őt!” – mondogattuk. Most azonban látom, hogy tévúton jártunk. Eltelt úgy tíz év a rendszerváltást követően és a megélhetési civilek szervezeteket, bizottságokat hoztak létre, hogy pénzt áramoltassanak ki az állami költségvetésből. Szakértők garmada specializálódott a feladatra. Jogászok, könyvelők, pályázatírók, politikusok ügyködtek azon, hogy minél tekervényesebb, átláthatatlanabb útra tereljék, tőlük és az állami költségvetéstől függő helyzetbe hozzák azt, aki valamit mások érdekében akar végezni.

A néhány gyanús, vagy éppen bűncselekménybe torkollt ügy ellenére bizonyára alapvetően jó szándék vezette azokat a szocialista párti, a civilség iránt elkötelezett szakpolitikusokat, akik a megelőző kormányzati ciklusokban bábáskodtak a terület felett. De a hibát talán éppen ezzel követték el! A bábáskodással. Egy idő után nem az alaptevékenység maga állt sok civil szervezet munkájának középpontjában, hanem elsősorban az foglalkoztatta őket, hogyan lehetne hozzájutni költségvetési pénzekhez. Az ehhez szükséges jogi, pénzügyi procedúrák feltérképezése, a sűrűn változó, egyre bonyolultabbá váló jogszabályok, előírások követése, a pályázati pénzekre való várakozás, s az utólagos elszámolástól való rettegés kezdte meghatározni mindennapjaikat. Emiatt a többség egyre kevesebb figyelmet fordított arra, hogy máshonnan is támogatást szerezzen. Egyesek, a majd csak segítenek föntről jegyében, túlvállalták magukat és kezdtek arra berendezkedni, hogy az apanázsért cserébe akár kisebb szívességeket is tegyenek a kijáró politikusoknak.

Jó szándék ide, jó szándék oda, a civilek fölötti atyáskodás ennek a szférának a mindenkori kormányoktól való függőségbe hozását eredményezte. Emiatt a 2010-ben hatalomra került Fidesznek már csak annyit kellett tennie, hogy elfoglalja és idővel Nemzeti Együttműködési Alapnak (NEA) keresztelje át a kormányzat és a civilek közötti kapcsolatokat szervező testületet, az addigi NCA-t, s kicserélje a döntéshozatalban résztvevőket, akik aztán azonnal tudták, hogy hogyan kell kezelni a pénzcsapokat. Innentől kezdve a szocialisták által felépített struktúra a saját kedvezményezettjeiket szolgálta és szolgálja.

Rossz úton járna az MSZP, ha valamikor esetleg hatalomra kerülve, megtartaná a bürokratikus, csak a megélhetési civileknek kedvező rendszert oly módon, hogy visszaállítaná a korábbi döntési-pénzelosztási mechanizmust. Ez a jogállamiságot a mostaninál nagyobb mértékben tiszteletben tartó gyakorlat kevés ahhoz, hogy baloldalinak lehessen nevezni. Ezzel szemben ezen a területen is kultúraváltást kellene végrehajtani. Mondjuk úgy, hogy akik tényleg az államtól vesznek át feladatokat, azokat non-profit szervezetnek nevezik és ennek megfelelően működtetik, de számukra tilos lenne a civilség öltözékében való tetszelgés. Aki meg civil, az legyen civil, ne ácsingózhassék az állam pénzére! Aztán, ha kedve telik benne, ám szolgálja valamely párt céljait, de ne az adófizetőktől beszedett és átcsorgatott összegeket, hanem a maga, a párt, a párt legális támogatóinak pénzét használja ehhez.

KÖZÉLET: Nem a kisemberek embere Bajnai



Szigetvári Viktor



Elképedve fogadtam Bajnai Gordon talán legbefolyásosabb tanácsadójának Szigetvári Viktornak a konklúzióját a XXI. Század Társaság minapi estjén: néhány közhelyen kívül valójában senkinek nincs elképzelése arról, hogy mit is lehetne kezdeni az országban kialakult helyzettel, s hogy ilyen körülmények között mivel lehetne biztatni az embereket. Az elképedés némi ingerültséggel mondatta velem, hogy ehhez képest mintha mégiscsak bejelentkeztek volna a kormányzásra. Az értetlenségemet csak fokozta, hogy az MSZP korábbi és a volt kormányfő mostani tanácsadója nagyon pontos, kutatásokkal is alátámasztott látleletet adott az ország állapotáról, a lakosság mentális leépüléséről. Íme:

–  Az újabb munkahelyek teremtésének akadálya a mostani kormány növekedésellenes gazdaságpolitikája, foglalkoztatás ellenes járulékrendszere.

–  A szolgáltató szektor képtelen felszívni a jelenleginél több munkaerőt.

–  Bármit is állít a tiszteletre méltó Ángyán József, a mezőgazdaságban, a családi kis- és középbirtokokhoz kapcsolódó foglalkoztatási elképzelések illuzórikusak.

–  „Ne higgyük el, hogy a szabolcsi cigánygyerek porszívót fog szerelni a BOSCH-ban, még ha netán jól is csinálnánk a dolgunkat!” (Sic!)

–  A legtehetségesebbek elvándorlása folytatódni fog, s nem csak az a kérdés, hogy hányan jönnek vissza, de az is, hogy akik idővel mégis itthon szeretnének boldogulni, nem fordítanak-e hátat azonnal, mert egy tőlük akkorra már teljesen idegen kultúrát találnak itt.

–  A kultúra deformálódásának elemei már ma kirajzolódnak: előítéletes, sőt rasszista gondolkodás, a másik ember leghétköznapibb sikere elleni fenekedés, vagyis a státuszirigység, a társadalmi mobilitás hiánya, a különféle rétegek közötti áthidalhatatlan szociális szakadékok és az alsóbb osztályoknak a tanulási lehetőségekből való kirekesztése miatt. Ezekre a Fidesz már ma is erőteljesen rájátszik, hogy a hatalma megtartása érdekében az „Oszd meg és uralkodj!” jegyében kiélezze az emberek közötti ellentéteket.

Hát éppen erre a helyzetre kellene politikai programot kidolgozni, és alternatívát kínálni! – érveltem. Meg kellene hirdetni a kultúraváltás programját! El kellene magyarázni a társadalom többségét kitevő veszteseknek, hogy ha hagyják magukat egymás ellen kijátszani, azzal csak tovább gyengítik saját helyzetüket. Az ellentéteket felszító fideszes politikai játszmákkal szemben az együttműködésre épülő, szolidaritáselvű társadalom iránti igényt kellene felkelteni az emberekben, s bemutatni nekik, hogy így a nehéz körülmények között is élhetőbb lehetne a világ…

Bitó László

Eszmefuttatásomhoz Bitó László professzortól kaptam támogatást – legalábbis én így értelmeztem. Ő nálam higgadtabban és bölcsebben azt fejtette ki, hogy igen, tudjuk, nehéz a helyzet. De Amerikában azt szokta meg, hogy egy jelenséget másik aspektusból is meg kell vizsgálni. Eszerint viszont ez a helyzet egyfajta lehetőségként is felfogható. Olyasfajta lehetőségként, mint amikor Kennedy elnök meghirdette, hogy tíz év múlva embert küldjenek a Holdra. Ezzel sikerült olyan célt kitűznie a vietnámi háborútól megcsömörlött, s a gazdasági recesszió miatt elcsüggedt társadalom elé, ami minden ízében megmozgatta az USA-t.

Szigetvári Viktor inkább csak nekem címezve azzal reagált, hogy amiről én beszélek, csupán egy kommunikációs program. Akkor és ott már idő sem volt, s talán illő sem lett volna folytatni a vitát, bár magamban azt gondoltam: észre kellene venni végre, hogy Orbán Viktor társadalmi problémákra adott válaszai is csupán kommunikációs, sőt ennek rosszabbik változataként, propagandisztikus jellegűek. A miniszterelnök – Tessék csak megnézni például a mostani parlamenti ülésszak megnyitásakor elmondott beszédét! – érdemi gazdasági kérdésekkel lényegében sosem foglalkozik, csupán az emberek manipulálása vezérli. Méghozzá annak érdekében, hogy megtartsa saját és szűk körének hatalmát, ami lehetőséget teremt neki és közvetlen hívei számára, hogy viszonylag nagy részt hasítsanak ki maguknak az egyre csökkenő nemzeti vagyonból.

Hát ilyen körülméynek között hogyne lehetne meghirdetni egy olyan választási programot, amely a Fidesz gyakorlatával szembemenve embernek nézi a kisembert is!

UTÓIRAT:

Róna Péter

A Népszabadság mai számában két jeles szerző foglalkozik Bajnai Gordon lehetséges szerepével. Róna Péter oxfordi tanár, egykori amerikai bankár, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági tagja szerint a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás nyilvánosságra került tanulmányai nem térnek el a 2002-2010 közötti kormányzás elveitől. Ezek sem veszik figyelembe, hogy a külföldi tőke több munkahelyet szüntet meg, mint amennyit teremt. Rámutat, hogy a külföldiek tulajdonában lévő vállalatoknál a bérmunkával termelt hozzáadott érték nem fedezi a bérmunka előállításához és fenntartásához szükséges szociális költségeket, mint az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, a munkanélküli segélyt, az infrastrukturális beruházásokat, a rendőrséget és az államigazgatást stb. Róna kíméletlenül állapítja meg, hogy Bajnai is a tőke védelmét tekinti fő feladatának, s nem a szegények védelmét, s az arról való diskurzust, miként lehetne többet és jobban termelni és szolgáltatni.

Lengyel László

Rónával szemben viszont, ugyancsak a mai Népszabadságban, Lengyel László közgazdász azt fejtegeti, hogy csak Bajnai Gordonnak és körének van olyan vonzási képessége, akinek és amelynek az emberek elhiszik, hogy jobban kormányoz mint Orbán.

Ez persze másfajta aspektus, mégis mutatja, hogy hova jutott a magyar társadalom: ugyanabból a helyzetből a lehető legellentétesebb következetésekre juthatnak a legfelkészültebb emberek is. Csoda-e ha az emberek többsége csupán „a nyomorúságos biztonságra vágyik”, ahelyett, hogy a tisztességet, a szorgalmat, a tartalmas politikusi magatartást jutalmazná, amikor szavaz. Mármint az a réteg, amely a jövőben egyáltalán szavazhat...