KÖZÉLET: Megkövetem Bajnait

Ma megtanultam, hogy a tanácsadó megnyilatkozása nem feltétlenül vetíti elő a politikusét. Az október 20-ai bejegyzésemben Nem a kisemberek embere Bajnai címmel írtam egy jegyzetet annak alapján, amit egy múlt heti rendezvényen Szigetvári Viktortól, Bajnai Gordon ma talán legfontosabb tanácsadójától hallottam.

Gyülekeznek a Milla-tüntetés résztvevői

Ám az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) által szervezett október 23-ai tüntetésen a Haza és haladás egyesületet fémjelző Bajnai Gordon megszólalása minden várakozásomat felülmúlta. Pedig igencsak erős beszédek hangzottak el az Erzsébet-hídba torkolló Szabadsajtó útján. Előbb Ungváry Rudolf, majd Tamás Gáspár Miklós tartott gyújtó hatású szónoklatot. De tőlük alig maradt el a millás Juhász Péter, illetve Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke. Hát ha még képesek lettek volna a beszédük terjedelmének korlátozására! Megjegyzem, az itt fel nem soroltaknak is voltak nagyszerű, jóllehet olykor terjengősen taglalt gondolataik.

Ilyen előzmények után a tömegben köröttem állókkal már jelentőségteljes pillantásokat is vetettünk egymásra, s azt kérdezgettük: „Vajon képes lesz-e hasonló hatást kiváltani az eddig visszafogottnak megismert Bajnai?”

Bajnai szerint önvizsgálatra van szükség

Nos, a volt miniszterelnök, akit a Klubrádió hétfői adásában még teflonarcúnak nevezett Para-Kovács Imre, a jól megírt beszédet hatásosan mondta el. A hatalmas közönség eleve üdvrivalgással fogadta őt, s ezt Bajnai tőle eddig nem hallott, erőteljes hanggal viszonozta. Persze, ha a kákán is csomót akarnék keresni, megemlíthetném a légzéstechnikájának hiányosságairól árulkodó, olykori elcsukló hangot, a hangszálak kifáradásának egy-egy jelét, vagy a szóvégi mássalhangzók elharapását, de a beszéd ezekkel együtt is teljes értékű volt az adott közegben.

A szöveg tételes elemzését az elhangzását követően azonnal elvégezték a politológusok, ezért nem megyek részletekbe. A lényeg, hogy a tömeg pontosan azt hallhatta, amit hallani akart. Bajnai mindjárt az elején elébe ment az esetleges támadásoknak: „Tudom, egyszer azt mondtam, nem vagyok politikus, de akkor és ott komolyan gondoltam. A hazám azonban mára olyan hely lett, ahol politizálnom kell.”

A helyszínen egy lapra firkantottam a különösen nagy ovációval, tapssal fogadott gondolatait. Íme:

– Nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, ahova egyszer talán jó lesz hazajönni, hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni.

– Az állam a korrupció eszköze lett. Ezzel szemben Magyarországnak újra jogállamnak kell lennie, amely képes korlátozni bármilyen hatalmat.

– Nem igaz az az állítás, hogy mindenki annyit ér, amennyit szerzett magának. Abban az országban, amit mi szeretnénk létrehozni, a szolidaritásnak is érvényesülnie kell, hogy viszonylag könnyű legyen felemelkedni, és nehéz lecsúszni.

– Európa nem csak a támogatást jelenti számunkra, hanem a Szent István nevével összekapcsolódó kereszténység hagyományaira – nem pedig a pogány turulkodásra épülő – kultúrát is, amelyben a nyugalom, a másik fél tisztelete, a demokrácia a hívószavak.

– Az az ember nem beszélhet hitelesen 15 millió magyar egyesítéséről, aki a határokon belül arra épít, hogy egymás ellen játssza ki a magyar nemzethez tartozó különböző embereket, csoportokat. Nemet kell mondani arra a megosztó politikára, amely miatt a haza egyre nagyobb része szorul ellenzékbe! Mert ez a haza mindannyiunké. Azoké is, akik most épp a Kossuth téren mondanak, vagy hallgatnak beszédeket, de miénk is.


A DK hívei az Egyetem téren

A sokszínű hallgatóság hallhatóan jó néven vette Bajnai Gordonnak azt a felszólítását, hogy minden érintettnek, különösen a nagy pártok vezetőinek önvizsgálatot kell tartani, amiért egyáltalán kialakulhatott a mai politikai helyzet. Hogy, hogy nem, de Bajnai bedobta azt a kifejezést is, amivel én érveltem a tanácsadójával folytatott, a cikk elején felidézett múlt heti vitában: „Meg kellene hirdetni a kultúraváltás programját!” Túl szép lenne, ha közöm lenne hozzá, de ennek nincs is jelentősége. A lényeg, hogy a kultúraváltás kifejezés is markáns helyet kapott Bajnai szövegében, méghozzá az általam szorgalmazott összefüggésben.


 A Milla rendezvényéhez a Magyar Szolidaritás Mozgalom is csatlakozott, szép számmal vettek részt rajta a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai, a tömegben feltűnt az MSZP több vezetője. Ennek azért van jelentősége, mert a tüntetés egészét az Együtt 2014 választási mozgalom zászlóbontása jegyében szervezték. Annak a célnak rendelték alá, hogy előbb mozgósítani kell a választókat, akik aztán majd eldöntik, hogy mely pártot fogják támogatni.
 

Mesterházy az ünnepségén

 Biztató, hogy órákkal a Milla-tüntetést megelőzően, az MSZP Táncsics Mihály Alapítványának ’56-os ünnepségén Mesterházy Attila a Szabadsajtó útján való gyülekezésre szólította fel a résztvevőket. Az Egyetem téren  elmondott beszédében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke,  még az előző napon is képviselt álláspontjával ellentétben, mint a lehetséges új politikai választási közép miniszterelnök-jelöltjét hozta szóba Bajnai nevét. Ezzel persze Gyurcsány, e tekintetben képtelen saját magát felülmúlni, hirtelen mindenki elé vágott. De szerencsére az indítványára senki nem reagált a Milla-tüntetés szónokai közül. Ők talán már megértették, amit valaki az emelvényről is megfogalmazott, hogy nem az életünket kell alárendelni a politikának, hanem a politikának kell szolgálnia az embereket. Úgyhogy most a fő feladat: arccal az emberek felé!

KÖZÉLET: Nem a kisemberek embere Bajnai



Szigetvári Viktor



Elképedve fogadtam Bajnai Gordon talán legbefolyásosabb tanácsadójának Szigetvári Viktornak a konklúzióját a XXI. Század Társaság minapi estjén: néhány közhelyen kívül valójában senkinek nincs elképzelése arról, hogy mit is lehetne kezdeni az országban kialakult helyzettel, s hogy ilyen körülmények között mivel lehetne biztatni az embereket. Az elképedés némi ingerültséggel mondatta velem, hogy ehhez képest mintha mégiscsak bejelentkeztek volna a kormányzásra. Az értetlenségemet csak fokozta, hogy az MSZP korábbi és a volt kormányfő mostani tanácsadója nagyon pontos, kutatásokkal is alátámasztott látleletet adott az ország állapotáról, a lakosság mentális leépüléséről. Íme:

–  Az újabb munkahelyek teremtésének akadálya a mostani kormány növekedésellenes gazdaságpolitikája, foglalkoztatás ellenes járulékrendszere.

–  A szolgáltató szektor képtelen felszívni a jelenleginél több munkaerőt.

–  Bármit is állít a tiszteletre méltó Ángyán József, a mezőgazdaságban, a családi kis- és középbirtokokhoz kapcsolódó foglalkoztatási elképzelések illuzórikusak.

–  „Ne higgyük el, hogy a szabolcsi cigánygyerek porszívót fog szerelni a BOSCH-ban, még ha netán jól is csinálnánk a dolgunkat!” (Sic!)

–  A legtehetségesebbek elvándorlása folytatódni fog, s nem csak az a kérdés, hogy hányan jönnek vissza, de az is, hogy akik idővel mégis itthon szeretnének boldogulni, nem fordítanak-e hátat azonnal, mert egy tőlük akkorra már teljesen idegen kultúrát találnak itt.

–  A kultúra deformálódásának elemei már ma kirajzolódnak: előítéletes, sőt rasszista gondolkodás, a másik ember leghétköznapibb sikere elleni fenekedés, vagyis a státuszirigység, a társadalmi mobilitás hiánya, a különféle rétegek közötti áthidalhatatlan szociális szakadékok és az alsóbb osztályoknak a tanulási lehetőségekből való kirekesztése miatt. Ezekre a Fidesz már ma is erőteljesen rájátszik, hogy a hatalma megtartása érdekében az „Oszd meg és uralkodj!” jegyében kiélezze az emberek közötti ellentéteket.

Hát éppen erre a helyzetre kellene politikai programot kidolgozni, és alternatívát kínálni! – érveltem. Meg kellene hirdetni a kultúraváltás programját! El kellene magyarázni a társadalom többségét kitevő veszteseknek, hogy ha hagyják magukat egymás ellen kijátszani, azzal csak tovább gyengítik saját helyzetüket. Az ellentéteket felszító fideszes politikai játszmákkal szemben az együttműködésre épülő, szolidaritáselvű társadalom iránti igényt kellene felkelteni az emberekben, s bemutatni nekik, hogy így a nehéz körülmények között is élhetőbb lehetne a világ…

Bitó László

Eszmefuttatásomhoz Bitó László professzortól kaptam támogatást – legalábbis én így értelmeztem. Ő nálam higgadtabban és bölcsebben azt fejtette ki, hogy igen, tudjuk, nehéz a helyzet. De Amerikában azt szokta meg, hogy egy jelenséget másik aspektusból is meg kell vizsgálni. Eszerint viszont ez a helyzet egyfajta lehetőségként is felfogható. Olyasfajta lehetőségként, mint amikor Kennedy elnök meghirdette, hogy tíz év múlva embert küldjenek a Holdra. Ezzel sikerült olyan célt kitűznie a vietnámi háborútól megcsömörlött, s a gazdasági recesszió miatt elcsüggedt társadalom elé, ami minden ízében megmozgatta az USA-t.

Szigetvári Viktor inkább csak nekem címezve azzal reagált, hogy amiről én beszélek, csupán egy kommunikációs program. Akkor és ott már idő sem volt, s talán illő sem lett volna folytatni a vitát, bár magamban azt gondoltam: észre kellene venni végre, hogy Orbán Viktor társadalmi problémákra adott válaszai is csupán kommunikációs, sőt ennek rosszabbik változataként, propagandisztikus jellegűek. A miniszterelnök – Tessék csak megnézni például a mostani parlamenti ülésszak megnyitásakor elmondott beszédét! – érdemi gazdasági kérdésekkel lényegében sosem foglalkozik, csupán az emberek manipulálása vezérli. Méghozzá annak érdekében, hogy megtartsa saját és szűk körének hatalmát, ami lehetőséget teremt neki és közvetlen hívei számára, hogy viszonylag nagy részt hasítsanak ki maguknak az egyre csökkenő nemzeti vagyonból.

Hát ilyen körülméynek között hogyne lehetne meghirdetni egy olyan választási programot, amely a Fidesz gyakorlatával szembemenve embernek nézi a kisembert is!

UTÓIRAT:

Róna Péter

A Népszabadság mai számában két jeles szerző foglalkozik Bajnai Gordon lehetséges szerepével. Róna Péter oxfordi tanár, egykori amerikai bankár, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági tagja szerint a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Haza és Haladás nyilvánosságra került tanulmányai nem térnek el a 2002-2010 közötti kormányzás elveitől. Ezek sem veszik figyelembe, hogy a külföldi tőke több munkahelyet szüntet meg, mint amennyit teremt. Rámutat, hogy a külföldiek tulajdonában lévő vállalatoknál a bérmunkával termelt hozzáadott érték nem fedezi a bérmunka előállításához és fenntartásához szükséges szociális költségeket, mint az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, a munkanélküli segélyt, az infrastrukturális beruházásokat, a rendőrséget és az államigazgatást stb. Róna kíméletlenül állapítja meg, hogy Bajnai is a tőke védelmét tekinti fő feladatának, s nem a szegények védelmét, s az arról való diskurzust, miként lehetne többet és jobban termelni és szolgáltatni.

Lengyel László

Rónával szemben viszont, ugyancsak a mai Népszabadságban, Lengyel László közgazdász azt fejtegeti, hogy csak Bajnai Gordonnak és körének van olyan vonzási képessége, akinek és amelynek az emberek elhiszik, hogy jobban kormányoz mint Orbán.

Ez persze másfajta aspektus, mégis mutatja, hogy hova jutott a magyar társadalom: ugyanabból a helyzetből a lehető legellentétesebb következetésekre juthatnak a legfelkészültebb emberek is. Csoda-e ha az emberek többsége csupán „a nyomorúságos biztonságra vágyik”, ahelyett, hogy a tisztességet, a szorgalmat, a tartalmas politikusi magatartást jutalmazná, amikor szavaz. Mármint az a réteg, amely a jövőben egyáltalán szavazhat...