A téemkának át kellene áthatnia az egész életünket. Vonatkoznia kellene a városi autóbuszokra csakúgy, mint az egészségmegőrzésre, a középületek, a családi és a társasházak folyamatos, a nagyobb károkat megelőző karbantartására, ugyanúgy, mint a gyerekek jövőjébe az oktatáson keresztül való befektetésére. És így tovább.
Ehhez képest, ahogy én látom, nálunk a közösség által fenntartott vagyon – az utak, a vasutak többségének, az iskolák és sok önkormányzati, valamint állami-hatósági épület számottevő részének – megőrzéséből hiányzik a jó gazda gondossága. Ugyanígy, az egészségügy, újabban a közoktatás lerohasztásához is némán asszisztálunk.
Hozzáteszem, nem is igen van erkölcsi alapunk a tiltakozásra, hiszen az egyének, a családok többsége is hamarabb vásárol hitelbe mobiltelefont, plazmatévét, új kocsit, egzotikus turistautazást, meg a csuda tudja, mi mindent, mint hogy házát, környezetét csinosítaná. A társasházakban élők többségével pedig végképp hosszas szócsaták révén lehet elfogadtatni, hogy mindenekelőtt a víz-, a villany és a gázvezetékek, a csapok, a szigetelések, a tetők, a kémények felújítására kell pénzt szánni, minden más csak ez után következhet. Azt sem értem egészen, hogy – dacára a tetemes európai uniós támogatásnak – ma miért vannak rosszabb állapotban a farmergazdaságok épületei, mint a sokat kárhoztatott téeszek és állami gazdaságok időszakában. Az országot járva az a benyomásom, hogy a külföldi cégeknek beszállító, s ezért szem előtt lévő üzemek kivételével, rendetlenség uralkodik a kisebb-nagyobb műhelyek többségében is.
Tudom persze, hogy mindenekelőtt a gúzsba kötő, állandó bizonytalanság, a a szélesebb értelemben vett életfeltételek kiszámíthatatlansága, a nem tudjuk, mit hoz a holnap félelme alakított bennünket ilyenné az évtizedek, sőt az évszázadok alatt. De amikor Magyarország svábok lakta településein járok, azt látom, hogy náluk, – jövőkép hiánya ide, jövőkép hiánya oda – mintha kevesebb lenne az a bizonyos civilizációs deficit. Úgyhogy talán nekünk, más kulturális örökséggel megverteknek is magunkba kellene nézni, és kevesebbet kellene nyavalyogni azon, hogy azért annyi a környezetünkben a gondozatlanság, azért keserítjük egymás életét a sok gondatlansággal, meg teszetoszasággal, mert hol a keletiek, hol a nyugatiak nyomják el, akadályozzák a kibontakozásban Krahácsunkat!
