Hogyne keletkezett volna új társadalmi-gazdasági formáció! Az alapvetően feudális rendszer helyére pártállami diktatúrával ötvözött, részben rabszolgamunkára építő, óriási gazdasági és kulturális teljesítményt produkáló államkapitalizmus lépett, amely – Oroszországnak a nyugati cégek és a komprádorok összefogásán alapuló teljes gazdasági kirablásával fenyegető gorbacsovi-jelcini anarchia után – egyfajta puha diktatúra körülményei között megvalósuló látszatdemokrácia mellett klientúra-kapitalizmusba vált át, amely megkerülhetetlen tényezője lett és maradt a világban zajló folyamatoknak.
Hogy ez jó, vagy rossz az oroszok összessége szempontjából, azt helyettük nem merném megítélni. Még azt sem tudom, miként hat ránk, jóllehet nyilvánvaló, hogy hasonló klientúra-rendszerek másutt, köztük Magyarországon is kiépülőben vannak. De azt már a saját országunkban húsz év alatt szegénységbe sodródott 4 millió ember sorsából is tudhatjuk, hogy az úgynevezett iránymutató liberális demokráciáknak szintén megvannak a maguk árnyoldalai még magukban a legfejlettebb országokban is, hát még az olyan perifériális helyeken, mint ahol mi élünk.
A fejlettek tevékenységét érdemes lenne átértékelni immár nekünk átlagembereknek is abból a szempontból, hogy mennyi kárt okoz ez a rendszer a világ egészében, egyszerűen annak következtében, hogy a túlhajtott fogyasztásra épül a működése. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy a liberális demokráciákat szintén a rabszolgamunka és a gyarmatosítás alapozta meg, és sok tekintetben ma is a világ más részeiből transzferált értékek jelentik a forrásukat. A globális cégek világában a szabad verseny fogalmának gyakorlatilag még az a kevés tartalma is elveszett, ami valaha volt. Némi különbség persze van a nyugati és a keleti gyakorlat között. Amíg nyugaton a cégek hajlítják magukhoz, korrumpálják az államhatalom intézményeit és vezetőit, addig keleten az államhatalom birtokosai döntik el, hogy kik lesznek a javak újraelosztásának kedvezményezettjei.
Ami pedig a nyugati ember szabadságjogait illeti, ezeket a tömegmédián keresztül zajló folyamatos agymosás, az egyéniséget megölő iskolarendszer, meg a gyakorlatilag mindenki magánéletének megfigyelése a telefon- és e-mailforgalom követésén keresztül teszi egyre inkább viszonylagossá.
Abban persze egyetértünk, hogy gazdagnak lenni jobb, mint szegénynek, s hogy szabadságban jobb élni mint diktatúrában, s hogy a protestáns etikával megalapozott eredeti vállalkozási szabadság és felhalmozásra ösztönzés valóban az eddigi leghatékonyabb társadalmi-gazdasági rendszert hozta létre a fejlett országokban. Ám láthatóan ez a rendszer is képtelen arra, hogy csökkentse az elmaradott és fejlett viszonyok között élőket elválasztó szakadékot.
Gyanítom, hogy a világ népességének egészére vetítve – már csak a Pareto-törvényből is kiindulva – a szegények és a gazdagok aránya lényegében állandó, sőt a szegények hátrányára romlik. Adalék ehhez, az MTI 2013. 12. 19-ei jelentésének részlete: "A rászorulókat segítő szervezetek országos szövetségének csütörtökön Berlinben ismertetett jelentése szerint a hivatalos szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők aránya 14 százalékról 15,2 százalékra emelkedett a 2006-tól 2012-ig. Ez azt jelenti, hogy már több mint 12 millió szegény él a 80 milliós országban."
Tehát ez a helyzet Németországban. És akkor még egy szót sem szóltunk az USA-ban élő szegények, az egészen mostanáig a társadalombiztosításból és a nyugdíjrendszerből teljesen kizártak tömegeiről. Arról az USA-ról beszélek, ahol saját tapasztalataim szerint a mi pénzünk vásárlóértéke az elmúlt tíz évben legalább a harmadára–felére csökkent. A felzárkózásunknak tehát nyoma sincs, s erről alighanem mi tehetünk a legkevésbé, jóllehet most is azt sugallják nekünk, mint a múltban, hogy mi nem dolgozunk elég sokat és elég hatékonyan. Valójában az ehhez szükséges eszközök már rég nincsenek a kezünkben. A pénzügyi rendszeren és a tulajdonviszonyokon keresztül egyszerűen olyan helyzet teremtődik, hogy az itt lényegében bérmunkában megtermelt értéktöbblet a fejlettebbeknél hasznosuljon. Saját innovációra, lényeges gyártókapacitások önálló létrehozására, a piaci és pénzügyi folyamatok ellenőrzésére már rég nincs lehetőségünk. Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet!