Orbán Viktornak a tekintélyelvű kormányzás iránti vonzalmát tükröző, az utóbbi időben immár legalább harmadik megnyilatkozását követően ismét elkezdődött a szerecsenmosdatás. Hogy hát a fáradtságának tudható be a hétfőn, a Parlamentben, a vita hevében átgondolatlanul kieresztett mondat. Meg hogy az őt provokáló ellenfele sem egészen állt a helyzet magaslatán. Hogy tulajdonképpen maga sem gondolhatta komolyan azt a mondatot, hogy „A nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát.”
 |
| Fodor Gábor |
A Klubrádió ma reggeli adásában egészen váratlan helyről érkezett egy újabb, a helyzetet bagatellizáló magyarázat. Fodor Gábor , a latin fides, azaz a hűség kifejezéssel nevesített Fiatal Demokraták Szövetségének egykori alapító tagja azzal igyekezett enyhíteni a mai miniszterelnök magatartását, hogy legyünk vele jóindulatúak, mert a mondat persze szerencsétlen, és tartalmát tekintve elképesztő, de nem azt akarta mondani, amit mondott. Ráadásul: „A húsz évvel ezelőtti Orbán Viktor gyakorlatilag köszönő viszonyban sincs a jelenlegivel. Orbán Viktor több mint húsz évvel ezelőtt valóban nagyon aktívan, rendkívül jelentősen lépett fel a pártállammal szemben, a diktatúra lebontásáért sokat tett. Ő egy olyan aktív ellenzéki, meghatározó figura volt, akinek a szerepe jelentős a Kádár-rendszer lebontásában és a demokratikus Magyarország megteremtésében. Az, hogy ma Orbán Viktorról azt gondoljuk, hogy olyan irányba megy, ami egy elnöki központú és központi akaratú politikai irányítású rendszert épít ki, a kialakult demokratikus szabadságjogok csorbításával, az külön történet.”
Ez hát a nemzetközi körülményekről, a hazai szakmai és civil szféra megannyi mozgolódó szereplőjéről említést sem tévő legenda 2012-es előadása Fodor Gábor közreműködésével, aki a Fidesz teljes pálfordulását követően kivált a pártból, s ennek következtében – ugyanebben a beszélgetésben maga utalt erre – 1993-ban őt magát is úgymond kiretusálták az alapítók közül. Fodor talán nem vette észre, hogy miközben a rádióban Orbán múltját fényezte, mindjárt azt a képzetet társította hozzá és közvetlen környezetéhez, amivel például Sztálin nevét szoktuk összekötni. Akarva akaratlanul arra utalt, hogy Orbán Viktor már a kezdet kezdetén sem volt demokrata.
Ám, ha csak ez lenne az első és egyetlen riasztó jelzés a mostani miniszterelnök hatalomba emelkedésének kezdeti éveiről!
Talán vannak még, akik emlékeznek dr. Kende Péter: A Viktor című botránykönyvként elhíresült kötetére, amit a Fidesz hívei dühödt támadással, de még Orbán Viktor balliberális felfogású értelmiségi ellenfelei is fanyalgással fogadtak annak úgymond igénytelen szerkesztése, az összefüggéseket nem elég mélyen feltáró volta, illetve a hatásvadász feldolgozásmód miatt. Tételezzük fel, hogy a kötetben ismertetett, a Fidesz szervezését kezdettől fogva klánszerűnek bemutató helyzetek egy része mendemondákra, túlzásokra, netán csúsztatásokra épül. De még akkor is ott van a kötetnek a tényekre, a névén nevezett személyekre hivatkozó része. Az olyan sorozatos események felelevenítése, amelyek bemutatják, hogyan szorították ki időről időre az irányításból azokat, akik nem mindenben értettek egyet Orbán Viktorral , Kövér Lászlóval és Simicska Lajossal, s ennek hangot adtak. Aztán ott vannak azok a korabeli dokumentumokra, írásos beszámolókra való hivatkozások, amelyekből nyilvánvaló, hogy már kezdetben jelentős összegek tűntek el kézen-közön, s hogy a könyveléshez, a munkatársak utáni járulékok befizetéséhez meglehetősen hányaveti módon viszonyult ez a szűk kör. Hozzá az ezt szóvá tevőket felforgató, bujtogató, aljas puccsistáknak nevezték, s hecckampányt folytattak ellenük.
Történtek mindezek 1988-ban, 1989-ben, 1990-ben… Én pedig épp ezek miatt jegyeztem be a kötet 68. oldalára: „És miért nem vették észre ezt az önkényt a Fidesz mentorai, az úgynevezett demokratikus ellenzék tudós urai?”
Az akkori demokratikus ellenzék alatt az SZDSZ, illetve annak elődje, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának prominenseit értettem, akik sokféle módon – jogi tanáccsal, külföldi tanulmányok intézésével, a pénzemberekkel, köztük a Soros Györggyel való kapcsolat létrehozásával – sokat tettek azért, hogy a Fidesz megerősödjék. Ha jóindulatú akarok lenni e tudós urakkal, a saját széljegyzetemben megfogalmazott kérdésre azt válaszolom: azért hunytak szemet e fölött, mert egyfajta lazaság az ő mozgalmárkodásuknak is velejárója volt.
Kevésbé mentegetve a Fidesz-t hatalomba segítő mentorokat, azt felelem a fenti kérdésre: a rendszerváltás bizonytalanságokkal terhes időszakában a liberális oldalnak valószínűleg nem volt érdeke a szintén liberálisnak tekintett fiatal demokraták szervezetéből érkező riasztó jelzésekkel való szembenézés. Talán azt gondolták a háttérben ügyködő atyák: ezek csupán gyermekbetegségek, előbb-utóbb túllesznek rajtuk a fiúk, addig meg a cél ezúttal is szentesíti az eszközt.
Ma már Napnál világosabb, hogy ennek a jóhiszeműségnek, hogy ne mondjam, megalkuvásnak, milyen súlyosak a következményei. Ám épp ezért kellene legalább most, 2012-ben rábírni Fodor Gábortól Hack Péterig minden egykori fideszest és Fidesz-mentort, hogy vegyék már észre: elsőként maga a kemény Fidelitas-mag lett hűtlen az alapításkor papírra vetett demokratikus elvekhez. A szervezeten belül már az első perctől megmutatkozott az az akarnokság, az a gátlástalanság, az a szakmai szempontokkal nem törődő, a tőlük eltérően gondolkodók érdekein átgázoló magatartás, amely ma az ország gazdasági alapjainak aláásásával, a társadalmi béke megbontásával fenyeget. A kezdetektől követhető pályaív immár kétséget sem hagy aziránt, hogy már az induláskor is csak a hatalom, az édes hatalom megszerzése járt a fiúk eszében, kerüljön ez másoknak bármibe, járjon ez mások számára bármilyen veszteséggel. Pokolba hát a jóhiszeműséggel!
